Nagyon úgy tűnik, minden ürügyet megragadnak, hogy megindokolják a székely szabadság napjára tervezett vonulás betiltását.
Annak a hétfői marosvásárhelyi ülésnek a kulisszatitkairól mesélt a Népújságnak Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, amelyen a városi rendőrség magyar ügyek iránti szimpátiával már eddig sem vádolható vezetője, Valentin Bretfelean azt vizionálta, hogy a március 10-i, a székely szabadság napjára tervezett rendezvényt „külföldi erők” finanszírozzák.
A köztéri rendezvények kérvényeit elbíráló, konzultatív jellegű bizottság ülésére, amely a Siculitas Egyesület által 2015. március 10-re, a székely szabadság napjára meghirdetett megemlékezés, illetve az előzetes bejelentésben feltüntetett menetelés és tiltakozás ügyében tárgyalt, a magyar média képviselőit nem hívták meg.
Az idei március 10-i rendezvény előzetes bejelentésére 2015. január 30-án a polgármesteri hivatal átiratban közölte a Siculitas Egyesülettel, hogy az engedélyeztető bizottság 152. számú, január 30-án készült jegyzőkönyve alapján engedélyezi a Székely vértanúk emlékművénél a megemlékezést, de betiltja a menetelést, illetve a prefektúra előtti tüntetést. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint a lényeg a jegyzőkönyvön van. Ugyanis arra a bizottsági ülésre, amelyre a polgármesteri határozat utal, nem hívták meg a Siculitas képviselőit, ellenben február 9-én odahívták, hogy az említett jegyzőkönyvet írja alá.
„Odahívtak 9-én, ahol a megyei csendőrség parancsnoka tett fel kérdéseket nekem. Az indoklás az volt, hogy szükséges bizonyos kérdéseket tisztázni. Ez tulajdonképpen egy vallatásra emlékeztetett engem, ahol az előzetes bejelentésünkben foglaltakból kellett részben vizsgáznom, másrészt pedig a gyülekezési törvényből. És voltak a tavalyi rendezvénnyel kapcsolatos kérdések, ami nem hatásköre egy ilyen bizottságnak.
Levetítettek egy talán 45 másodperces filmet a tavalyi rendezvényről, ami szintén nem a bizottság hatásköre, minősítő megjegyzéseket tettek a tavalyi, tavalyelőtti rendezvényünkre, és végül megkértek, hogy írjam alá a jegyzőkönyvet, amit nem tettem meg” – nyilatkozta a Népújság kérdésére Izsák Balázs.
Kijelentette: a bizottság összetétele is diszkriminatív volt, mert a törvény azt mondja, hogy a bizottság tagjai a polgármester, a jegyző, a csendőrség, rendőrség.
Ezzel szemben a hétfői tanácskozáson nem volt ott a polgármester. Emellett olyan állítólagos kihágásokról beszéltek, amelyeket az előző években nem említettek a hivatalos jegyzőkönyvek.
Kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a klasszikus értelemben vett demokrácia működik-e Marosvásárhelyen, fogalmazott az SZNT elnöke. „Ha az egészet áthelyezzük a közigazgatási átszervezés kontextusába, ez az egész történet arról szól, hogy az Európa Tanácsot megpróbálják félrevezetni, ha tiltakozunk, megpróbálják betiltani a tiltakozást, megpróbálnak megfélemlíteni” – jelentette ki az SZNT elnöke.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.

Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.