// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Izsák Balázsékat semmi nem tántorítja el a felvonulástól

// HIRDETÉS

Hiába kapálózik Dorin Florea, a bíróság ezúttal a székelyek gyülekezési joga mellett áll.

Izsák Balázs szerint semmilyen peres fejlemény nem akadályozhatja meg azt, hogy március 10-én, a székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megtartsa a bejelentett marosvásárhelyi megemlékezést és tiltakozást.

Az SZNT elnöke azt követően nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy kézhez kapta annak az ítéletnek az indoklását, amelyben a törvényszék

a székely szabadság napja rendezvényeinek a tudomásul vételére kötelezi

Dorin Florea polgármestert.

Izsák Balázs elmondta, a gyülekezési törvény szerint a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthat be egy rendezvényt. Ezt Dorin Florea nem tette meg tavaly tavasszal, amikor az idei rendezvényt bejelentették. Ehelyett egy válaszlevélben korainak minősítette a beadványt, és elhárította a véleménynyilvánítást. Ezt a levelet értelmezte a bíróság, és kötelezte tudomásulvételre a polgármestert.

Izsák Balázs megjegyezte, ha a polgármester fellebbez, akkor sem kérhet olyasmit a bíróságtól, aminek nincsen köze a per tárgyához. „Ha születne is másodfokú ítélet március 10. előtt, annak sem lehet az a tárgya, hogy a bíróság tiltsa be a rendezvényünket. A per ugyanis nem erről szól – magyarázta Izsák Balázs. Hozzátette: nincs kétsége afelől, hogy a polgármesteri hivatal mindent el fog követni a tiltakozás akadályozásáért, de

a tiltásra nincsen eszköze.

Az SZNT elnöke hétfőn egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ismertette azt az indoklást, amellyel a bíróság alátámasztotta az SZNT számára kedvező ítéletét. Kijelentette: az indoklás minden vonatkozásban az SZNT törvényértelmezését támasztja alá. Nyomatékosította, hogy a gyülekezési jog alapvető jog, ami nem jóváhagyáshoz, hanem bejelentéshez kötött. Izsák Balázs elmondta, az indoklás megerősítette azt a meggyőződését, hogy Marosvásárhelyen az elmúlt években a polgármesteri hivatal

módszeresen megsértette a gyülekezési jogot,

és ennek a gyakorlatnak véget kell vetni.

Az SZNT 40 ezer résztvevővel számol a március 10-i marosvásárhelyi rendezvényen. A rendezvény megemlékezéssel kezdődik a székely vértanúk emlékművénél, majd tiltakozó felvonulással és a Maros megyei prefektusi hivatal előtti tüntetéssel folytatódik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro