// 2026. április 8., szerda // Dénes

Itt vannak a nap fontosabb hírei – influenza, drogok, verekedés, Schengen és a „sínes doszár”

// HIRDETÉS

A közélet még nem igazán indult be az új évben, de azért az élet megy tovább. Hírválogatásunk a csütörtök történéseiből.

A nap járványhíre: nem lesznek korlátozások az influenza miatt

Az influenzaszezon rendesen beütött, de a kormányzat egyelőre nem vezet be semmilyen korlátozást. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette: nem terveznek járványhelyzetet bevezetni ami egy sor, a kovid-időszakból ismerős korlátozással járna.

Vagyis egyelőre nem kötelező, de erőteljesen javasolják, hogy ha valaki légúti fertőzés tüneteit produkálja, maradjon otthon, lehetőleg ne menjen közösségbe, főleg az idősek és a közösségben dolgozók, mint például az iskolai személyzet vegye fel az influenza elleni oltást, az oktatási intézményekben pedig biztosítsanak kéztisztítót, fertőtlenítsenek és szellőztessenek rendszeresen.

Tervezik, hogy ismét megnyitják a korábbi kovid-felmérőközpontokat, ahol ezúttal az influenzagyanús eseteket fogadnák.

Az oktatásügyi minisztérium ugyancsak közölte, hogy a jövő héten újrakezdődő iskolai oktatás korlátozásoktól mentesen zajlik majd, a maszkviselés ajánlott, de nem kötelező, viszont az óvodások és iskolások egészségi állapotát felmérik, a betegeket pedig hazaküldik. Az online vagy hibrid oktatás bevezetéséről később, a járványhelyzet alakulásától függően döntenek majd.

Az influenzás betegek száma már harmadik hete nő: a tavalyi év utolsó három hetében 26%, 32% és 37% volt az influenzás esetek rátája, vagyis a felső légúti betegséggel orvoshoz forduló emberek közül ekkora hányadban mutattak ki influenzavírust.

A nap osztrák adatsora: nesze neked, schengeni csatlakozás!

Itt van egy beszédes adat a Románia schengeni csatlakozásával szembeni osztrák ellenérzésekhez.

Egy hónappal ezelőtt a bécsi kormány megvétózta Románia csatlakozását a Schengeni övezethez, mivel állítása szerint túl sok illegális migráns érkezik a térség keleti határain át Ausztriába. Azóta Bukarestben kígyót-békát rákiáltottak az osztrákokra, több romániai vállalkozó bojkottot hirdetett az osztrák termékek és ausztriai érdekeltségű cégek és szolgáltatások iránt, a kormány pedig lobbi erősítése mellet nem győzte hangsúlyozni, hogy a schengeni csatlakozás továbbra is stratégiai célkitűzés, amiért kőkeményen harcolni fog.

Az osztrák szövetségi bűnügyi rendőrség szerdán közzétett egy adatsort, amiből kiderül, hogy Románia a „toplistán” a harmadik ország, ahonnan a legtöbb, migránsokat szállító embercsempész származik – írja az Ausztriában élő románoknak szóló hírportál, a Ziarul Românesc.

A rendőrségi adatok alapján a 2022-ben Ausztriában elkapott közel 700 embercsempész közül 99 szíriai, 69 török, 52 romániai, ugyanennyi ukrán, 32 osztrák, 32 moldovai, 28 szerb és 26 afganisztáni állampolgár.

Az osztrák rendőrség kiemel a statisztikából egy román embercsempészt, aki elfogásáig 36 ezer illegális migránst szállított Európába a bűnszervezetén keresztül. Tavaly egyébként több mint százezer illegális határátlépőt fogtak el Ausztriában, többségük Szíriából és Afganisztánból érkezett.

A nap hülyéje: az Arad megyei pasas, aki három különböző drog hatása alatt vezetett

Részegen a kormányhoz ülni már nem elég sikkes. Egy férfi békésen vezetett jól betépve egy aradi utcán, amikor a rendőrség megállította és egy gyors drogtesztet végeztetett vele. Kiderült, hogy a kisjenői illetőségű 22 éves férfi nem is egy, hanem három különböző kábítószert fogyasztott, mégpedig kokaint, metamfetamint és kannabiszt. Természetesen bűnvádi eljárás indult ellene.

A nap vaddisznója: a parlamenti képviselő, aki megverte a feleségét

Az AUR egyik parlamenti képviselője, Dumitru Focșa megverte a feleségét. A Konstanca megyei, 57 éves honatya csütörtökre virradóra közös otthonukban bántalmazta 49 éves feleségét, aki hajnali 2 órakor telefonált a 112-re, hogy riassza a rendőrséget. A hatóságok megállapították, hogy valóban erőszak történt, a nő orvosi ellátást kapott, de elutasította, hogy kórházba szállítsák. A bántalmazott feleség azt is ellenezte, hogy férje ellen ideiglenes távoltartási végzést adjanak ki a hatóságok.

A durva jelenetet végignézte a házaspár kiskorú lánya is.

A nap hihető Times New Roman-híre: azért dobta vissza az alkotmánybíróság a „sínes doszár” eltörléséről szóló törvényt, mert nem „sínes doszárban” nyújtották be

A Times New Roman hírparódia-oldalt azért imádja mindenki, mert igen gyakran hitelesebben tükrözi a romániai valóságot, mint az „igazi” média. Most arról „tájékoztatnak”, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette a hivatali ügyintézést egy sor bosszantó bürokratikus elem kiküszöbölésével jelentősen megkönnyítő törvényt, mivel a jogszabályt nem úgynevezett sínes doszárban nyújtottak be. Romániai olvasóink pontosan tudják, hogy ez micsoda, határon túli olvasóinknak írjuk, hogy ez a hivatali bürokráciát egymagában kiválóan jelképező tárgy egy karton irattartó, amibe a beépített fémkapcsot segítségével be lehet fűzni a dokumentumokat, amelyeket a hivatalokba be kell nyújtani ilyen-olyan ügyek intézésénél. A sínes doszár hiánya miatt a zord hivatalnokok többnyire visszadobják az iratcsomót.

A TNR arra is figyelmeztet, hogy a dossziékötelezettség eltörlése miatt a köztisztviselők háromnegyede elveszítené szókincse felét, ha megszűnik a „sínes doszár” kifejezés, az irattartókat gyártó (fiktív) gyár pedig csődbe menne, mivel el kellene bocsátania 8000 alkalmazottat.

A „hír” valódi háttere az, hogy az államfő szerdán kihirdette azt a törvényt, amely egy sor más könnyítés mellett előírja, hogy az állami intézményekben többé nem követelhető a polgároktól ez az irattartó, de például az okmányok hitelesített fénymásolata sem. A törvény 180 nappal azt követően lép életbe, hogy megjelenik a Hivatalos Közlönyben, tehát még fél évig sajnos várni kell jótékony hatásaira. Erről itt írtunk bővebben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro