// 2025. július 30., szerda // Judit, Xénia

Ismét bebizonyosodott: a románok nagy többsége szerint Magyarország legfőbb célja Erdély visszaszerzése

// HIRDETÉS

A román társadalmat továbbra is kollektív üldözési mánia uralja.

Újabb felmérés erősíti meg, hogy a románok körében kollektív paranoia uralkodik a magyar ügyekben: a magyarok, és főleg Magyarország részéről csakis a legrosszabbra számítanak.

A felmérést a magyar témákban rendszerint lejárató célzatú, álhíreket terjesztő „elemzésekkel” előrukkoló, a Román Akadémia égisze alatt működő Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium (LARICS) készíttette, de ettől eltekintve nagyon tanulságos.

Az április 12. és 23. között telefonon keresztül, 1000 fős reprezentatív mintán készült kutatás eredménye szerint a válaszadók 66,2 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy Magyarország célja Erdély elszakítása Romániától. Ez jóval nagyobb arány, mint egy másik, egy hónappal ezelőtti kutatásban.

Ennek fényében nem meglepő, hogy 63,6 százalék szerint Magyarország megengedhetetlen módon beavatkozik Románia belügyeibe, bár ha konkrétan rákérdeznének, hogy ez miben merül ki, meggyőződésünk, hogy az elsöprő többség csak hebegne-habogna.

Mindazonáltal akár hízelgőnek is tekinthetjük, hogy a felmérés tanúsága szerint a románok jobban tartanak tőlünk, mint a lényegesen nagyobb súlycsoportot képviselő Oroszországtól.

Azzal a kijelentéssel ugyanis, hogy Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt Románia biztonságára, csak 46,3 százalék ért egyet, Kína kapcsán pedig ez az arány csupán 21,9 százalék.

Ellenben a NATO-t annyira szeretik, hogy ha tehetnék, minden bizonnyal a tévé tetejére is kiraknák a nappaliban az üveghalnippnek támasztva: 78,2 százalék szerint a katonai szövetség garantálja a leginkább az ország biztonságát.

Mindazonáltal érdekes, hogy miközben Magyarország részéről ellenséges viszonyulást feltételeznek, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a válaszadók többsége – 47,5 százalék – inkább a béke iránt elkötelezett politikusnak látja, és csak 39,2 százalék szerint akar háborúskodni.

Hát hogy szerezzük így vissza Erdélyt?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Ozzy Osbourne, a csótányok és az egyetemes kultúra
Főtér

Ozzy Osbourne, a csótányok és az egyetemes kultúra

Ozzy nem egyszerű zenész, hanem annál sokkal több, a klasszikus rocksztár ősmintája, ikon, szimbólum, vagy ahogy tetszik. És az egyetemes emberi kultúra tagadhatatlanul fontos része.

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

// még több főtér.ro