A gyulafehérvári érsek egyház hirdette meg a megmozdulást, az RMDSZ is támogatja.
A marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében szerdán 18 órára, a Maros megyei prefektúra elé meghirdetett tüntetésen való részvételre buzdít hétfői közleményében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
„(…) arra kérünk minden civil- és politikai szereplőt, hogy helyezzük közösen nyomás alá Románia kormányát, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi iskola ügye megoldódjon, s a felekezeti oktatáshoz való jog se sérüljön” – olvasható a közleményben.
Az EMNP szerint az elmúlt időszakban a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyei az elnyomás, a diszkrimináció és az erőszakos asszimiláció szimbólumaivá váltak.
A tanügyminiszter nem vette át a római katolikus iskola újraindítása érdekében összegyűjtött 3500 támogató aláírást, ezzel pedig román kormány azt bizonyítja, hogy képtelen megoldani a kialakult helyzetet és hogy nem vesz tudomást törvénytisztelő, adófizető román állampolgároknak a véleményéről.
„A tanügyminiszter és a miniszterelnök a pápai nuncius visszautasításával egy olyan súlyos diplomáciai szarvashibát követett el, amellyel megsértették a vatikáni államot, a romániai katolikus közösséget, s amellyel egyértelművé tették: a nem román és nem ortodox állampolgárok problémáit másodrendűnek tartják” – áll a közleményben.
Az EMNP szerint a vásárhelyi katolikus iskola körül kialakult ügy miatt a tanügyminiszternek be kellene nyújtania lemondását, de – mint írják – a jóérzés és felelősségvállalás hiánya miatt erre nem számítanak.
A tiltakozó megmozdulást Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek hirdette meg. A tüntetésen való részvételre buzdított Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is.
Közleményt adott ki a Magyar Polgári Párt is. A Biró Zsolt MPP-elnök által jegyzett, az MTI által idézett közlemény úgy fogalmaz: „Adjunk hangot az igazunknak. Mondjunk nemet a jogköntösbe bújtatott intézkedések kitervelőinek. Ne hagyjuk az iskolát!”
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.