// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Ionopot álkisebbségi államelnök dobott egy csókot a magyaroknak: nem hirdette ki a Trianon-törvényt

// HIRDETÉS

Inkább elküldte a doksit az Alkotmánybíróságnak. Hogy lenne szíves alkotmányellenesnek nyilvánítani.

Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök nemrég, a belpolitikai szardobálós verseny egy kiemelkedően gusztustalan epizódjaként alaposan elmocskolta a kalapács nyelét, amikor azzal vádolta a magyarokat, hogy el akarják lopni Erdélyt.

Azóta csend van a Cotroceni-palotában. Viszont megnőtt a zaj az PSD-s táborban (is), melyet Ionopot úr szintén megvádolt, hogy a magyarokkal együtt árulják a szent transzilván földet Magyarországnak. Egyrészt, ugye, a parlament május 13-án megszavazta az ominózus Trianon-törvényt (legyen június 4. hivatalos ünnapnap!), másrászt nem is szavazott a március 15-i ünnepnapra vonatkozó törvénytervezetről.

Na, a Trianon-törvényt május 19-én elküldték Ionopot úrnak, hogy hirdesse csak ki szépen. Aki a maga részéről egészen június 5-ig ült rajta és bölcsen hallgatott.

Június 5-én, pénteken dél körül viszont megjelent egy közlemény az elnöki hivatal honlapján, melyben Ionopot úr tájékoztatja az Alkotmánybíróságot, hogy a Trianon-törvény biza elég sok sebből vérzik: például egyáltalán nem néz ki törvénynek, inkább egy nyilatkozatra emlékeztet, amelynek semmiféle normatív jellege nincs.

Aztán az is hibádzik, amit a Trianon-törvény úgynevezett előírásairól tartalmaz a szöveg, mármint, hogy országos és helyi szinten megemlékező rendezvényeket kell szervezni. Ez biza nem a parlament jogkörébe tartozik, hanem a központi és helyi adminisztratív intézményekébe.

Ilyen és egyéb alkotmányos problémák alapján Ionopot úr felkéri az Alkotmánybíróságot, állapítsa meg, hogy a Trianon-törvény alkotmányellenes.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro