Az elnök szerint ez a megoldás a régiók közötti különbségek eltüntetésére.
Nem lehet tovább halogatni a területi-közigazgatási reformot - jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis államfő.
„Most, hogy tíz éve az Európai Unió tagjai vagyunk, azt hiszem, mindannyian tudjuk, nem lehet tovább halogatni a területi-közigazgatási reformot. Kétségtelen, hogy ez az egyetlen megoldás a különböző fejlettségi szinten álló régiók közti szakadékok áthidalására, a térségek közti gazdasági és társadalmi különbségek megszüntetésére” - mondta az elnök a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének gáláján.
Iohannis úgy vélekedett: a központi és helyi közigazgatásban tapasztalható gondok több évtizedes hiányosságokra vezethetők vissza, és ezek esetében mélyreható szemléletváltásra van szükség, valamint hosszú távú tervekre, amelyeket nem borítanak fel a gyakori kormányváltások.
Klaus Iohannis szerint a decentralizáció az egyik legsürgetőbb feladat, amelyről sokat beszéltek már, de még mindig nem ültették gyakorlatba, „valószínűleg a téma felületes kezelése miatt”.
Az államfő azt is kifejtette: örömmel látja egyes megyei jogú városok fejlődését az oktatás, egészségügy, versenyszféra, idegenforgalom vagy digitalizáció terén, mint ahogy azt is, hogy sok nagyváros a „smart city” (intelligens város) vagy a „green city” (zöld város) titulus elérését tűzte ki célul.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.