// 2024. október 2., szerda // Petra
film

Idén sem maradtak málna nélkül az év legpocsékabb filmjei

Hiába volt nagy közönségsiker A szürke ötven árnyalata, a szakma az év egyik legpocsékabb filmjének tartja.

A szürke ötven árnyalata könyv alapján készített erotikus filmadaptáció öt kategóriában is „győzelmet aratott” az Oscar-gála előestéjén rendezett díjátadón. A Universal Pictures filmstúdiónak világszerte 571 millió dolláros bevételt hozó produkciónak a legrosszabb film kategóriáján kívül citromdíjat osztottak forgatókönyve, a női és a férfi főszereplő játéka, valamint párosuk vásznon nyújtott közös teljesítménye miatt is. Így a legrémesebb színésznő Arany Málna-díját Dakota Johnson, a legpocsékabb színészét pedig Jamie Dornan kapta.

A Fantasztikus Négyes két citromdíjat zsebelt be: a zsűri ezt az alkotást találta idén a legrosszabb filmes feldolgozásnak, míg Josh Trank rendkívül gyenge rendezésével került kategóriája élére.

Az idén a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a Creed című Rocky-filmben Rocky Balboa megformálásáért Oscar-díjra is jelölt Sylvester Stallonét egyúttal Arany Málna-díjjal is „kitüntették” a legrosszabb visszatérő kategóriában.

Az Arany Málna-díjakat immár 36. alkalommal adták át az Oscar-gála előestéjén. A „győztesekről” az 1980. óta adományozott díj 47 amerikai államban és 21 más országban élő 900 szavazója dönt. 

Az arany festékkel lefújt málnaszemet ábrázoló díjat rendszerint nem veszik át személyesen a sztárok, de emlékezetes, hogy 2010-ben Sandra Bullock (Ő a megoldás) és 2005-ben Halle Berry (Macskanő) is elment a nekik megszavazott citromdíj átadására.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro