// 2026. február 25., szerda // Géza

Idén mindenki csak televízión, interneten vagy rádión keresztül vehet részt a csíksomlyói búcsún

// HIRDETÉS

A zarándoklat a járványügyi helyzet miatt elmarad.

Mint minden idei tömegrendezvényt, a csíksomlyói búcsút is utolérte a koronavírus: a zarándoklatot szervező ferences szerzetesek a járványhelyzet miatt lemondták a pünkösdi zarándoklatot.

A szervezők ezért csak „szívbéli zarándoklatra” hívják azokat, akik a búcsúra készültek volna.

A ferencesek már az év elejétől készültek a zarándoklatra, melynek az eucharisztia jegyében azt a mottót választották, hogy „A Szentlélek száll le rád!”. A járvány terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések miatt azonban az idén nem fogadhatják a tömeges zarándoklatot. A szervezők szerint e nehéz döntést a zarándokok iránti felelősség jegyében, az egészségük megóvása érdekében kellett meghozniuk.

„E döntés értelmében arra kérjük a zarándok testvéreket, hogy az idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem szívünk zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. Kérjük, ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot” – figyelmeztetnek a ferencesek.

Ezért aztán a május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmisét nem a szokásos helyszínen, a Hármashalom-oltárnál tartják, hanem helyi idő szerint 12:30-tól a csíksomlyói kegytemplomban. A szentmisét Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye februárban felszentelt érseke mutatja be, ő mondja a szentbeszédet is. A szentmisét élőben közvetítik a kegyhely honlapján, Facebook-oldalán, továbbá a Duna Televízióban és az Erdélyi Mária Rádióban. Az alkalomra programfüzetet állítanak össze, mely letölthető lesz a kegyhely honlapjáról és Facebook-oldaláról.

A ferences szerzetesek ahhoz kérték a csíksomlyói segítő Szűz Mária közbenjárását, hogy a járvány mihamarabbi elmúltával, kisebb zarándokcsoportokba szerveződve újra találkozhassanak a csíksomlyói kegyhelyen.

Úgy legyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro