// 2026. október 16., péntek // Gál

Idén is hőbörögnek egyet Szentgyörgyön a román soviniszták

// HIRDETÉS

Pedig még román politikus is tiltakozott ellene. Igaz, kisebbségben maradt.

A helyiek közül senki nem várja, de úgy tűnik, mégis Sepsiszentgyörgyre érkeznek december elsején az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges nacionalista szervezet képviselői. Korábban tízezres jelenlétről beszéltek, néhány napja azonban csupán egy autóbusz bérléséről számoltak be.

Mădălin Guruianu, a helyi liberális pártelnök kijelentette, „hívatlan vendégekre nincs szükség”, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere pedig a főszervezőket, a prefektúrát és az ortodox egyházat kérte fel, határolódjanak el a szélsőségesektől. Marius Popica kormánybiztos azt nyilatkozta, megakadályozni nem tudják az érkezők felvonulását, de a rendfenntartók azon lesznek, hogy bármilyen zavargásnak elejét vegyék.

Sepsiszentgyörgyön délelőtt 11 órakor kezdődik a felvonulás az ortodox katedrálistól a Mihai Viteazul-szoborhoz, a szélsőségesek jelenléte az elmúlt években ekkor volt a leglátványosabb, magyarellenes jelszavaik (Kifelé a magyarokkal az országból!  Idegenek, menjetek haza!) sokakban, még a velük vonuló románokban is rossz érzést keltettek. Tavaly a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) néhány tagja is a helyszínen volt, szópárbajt folytattak a román nacionalistákkal, majd a csendőrség távolította el őket, nem éppen finom módszerekkel, hogy megelőzzék a tettlegességet.

Az Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyre jövetele ellen már múlt héten szót emelt Mădălin Guruianu, ám akkori felvetését, hogy közösen zárkózzanak el a szélsőségesektől, nem követték román politikustársai. Az ünnepséget szervező bizottság is tehetetlennek mutatkozik, a jobbosok érkezését megakadályozni nem tudják, próbálják mozgásterüket korlátozni, rendőri kísérettel jön majd buszuk a megyehatárról, és az ünnepség után azonnal ki is kísérik őket, a csendőrök, rendőrök feladata lesz megakadályozni bármilyen agresszív megnyilvánulást.

(Fotónk Kolozsváron készült) 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro