// 2024. október 2., szerda // Petra
Víz

Hurrá, folyékony vizet találtak a Marson!

Nincs értelme még elhamarkodott következtetéseket levonni, de ez azt is jelentheti, hogy a vörös bolygón van élet.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA napok óta beharangozta, hogy olyan felfedezést készül közzétenni a Marsról, amely megváltoztathatja a tudomány jelenlegi állását. A bejelentés hétfőn meg is történt: sajnálatos módon nem kis zöld marslakókra bukkantak, de az sem elhanyagolható eredmény, hogy folyékony, sós víz nyomait találták a vörös bolygón.

Az, hogy a Marson víz lehet, nem akkora újdonság, ezt már régóta sejtik a tudósok – az újdonság az, hogy ez a víz, a jelek szerint, folyékony halmazállapotú, vagyis nem a felszín alatt, eljegecesedett állapotban található meg csak. A NASA kutatói – akik a Nature Geoscience folyóiratban tették közzé kutatásuk eredményeit – arra találhattak bizonyítékot (vagy legalábbis meggyőző jeleket), hogy a Mars felszínén korábban már észrevett, a marsi felmelegedéskor megjelenő sötét foltok azért keletkeznek, mert víz kerül oda.

Képek forrása: nasa.gov
 
A Mars Reconaissance Orbiter nevű űrszonda 2006-os pályára állása óta talált olyan jeleket, amelyekből erre lehetett következtetni. Arra a kérdésre viszont, hogy ez a víz honnan jöhet és hogyan keletkezhet, egyelőre nincs biztos válasz. Az egyik lehetőség, hogy a talaj sótartalma köti meg valahogy a légkör nedvességét, és ezt a feltevést a Curiosity Mars-járó adatai is alátámaszthatják. Egy másik feltevés szerint esetleg más jellegű vízforrások lehetnek a közelben, de ez kevéssé valószínű.
 
Érdemes persze fenntartásokkal kezelni ezeket az eredményeket: ez mindaddig (bár valószínű) feltevés marad, amíg egy Mars-járó be nem gyűjti a megfellebbezhetetlen bizonyítékul szolgáló mintákat. És az is csak egy nagyon valószínű lehetőség, hogy ahol folyékony víz van, ott mikroorganizmusok szintjén előfordulhat élet.
 
Amíg erről meg nem bizonyosodunk, nézzük meg ezt a pompás animációt:
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro