// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Hozzánk is megérkezett a Saul fia

// HIRDETÉS

Bukarestben sikert aratott a díszbemutatón, Erdélyben péntektől látható.

Péntektől vetítik a romániai mozikban a Saul fiát, a film hivatalos bemutatóját nagy érdeklődés kísérte Bukarestben.
Romániában a Transilvania Film forgalmazza Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotását, az a független filmforgalmazó cég, amelyet a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői hoztak létre. A nagy érdeklősére tekintettel négy bemutatót is szerveztek Bukarestben, ezeken részt vett Molnár Levente, a film egyik főszerepét alakító kolozsvári színész is.

Csütörtökön este a sajtó számára tartott bemutatón Molnár Levente az MTI-nek elmondta: kíváncsian várja, hogy közös munkájuknak milyen fogadtatása lesz Romániában, hiszen a közönség nagyon várta a filmet. Kifejtette: örömmel töltötte el, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Izraelben is szurkoltak a film sikerének.

A romániai fogadtatásról elmondta, az első bemutatók után azt tapasztalta, hogy a közönséget mélyen megdöbbentette az alkotás, amire a vetítés utáni mély csendből lehetett következtetni. Kiemelte,

a film után idő kell, hogy az emberek felálljanak a székből, és feldolgozzák a látottakat.

Hozzátette: számára színészként sokat számított a szerepre való alapos felkészülés. Nemes Jeles Lászlóval többször átvették a forgatókönyvet, együtt gondolkodtak a felmerült kérdéseken - magyarázta -, így amikor Erdély Mátyás kamerája elé kerültek, már hatalmas munkaéhségük volt.

A csütörtök esti bemutatón Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete köszöntötte a résztvevőket. A diplomata elmondta: Magyarországon a holokauszt megértése generációk óta az értelmiség egyik központi kérdése. Hozzátette: a magyar kultúra elmúlt évekbeli nemzetközi sikerei, a Mephisto című film Oscar-díja 1981-ben, Kertész Imre irodalmi Nobel-díja a Sorstalanság című regényért, vagy most a Saul fia sikersorozata a kiemelkedő példák, de a hatalmas mennyiségű tudományos és művészeti alkotások sora mutatja, hogy

a magyar szellemi életben a 20. századi diktatúrákkal való szembenézés, különösen a holokauszttal kapcsolatos önvizsgálat meghatározó gyakorlat.

A film romániai bemutatása egybeesett azzal, hogy Bukarest kedden átvette Magyarországtól a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét. „Őszintén kívánom, hogy a Saul fia romániai premierje a most kezdődő román IHRA-elnökség számára olyan eszközt jelentsen, amely a romániai társadalom számára elérhetővé, értelmezhetővé és befogadhatóvá teszi a holokauszt tapasztalatait" - mondta Zákonyi Botond.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro