Gyilkosság, méreg, bőrönd, feleség, szerető, pénz. Krimisztori tokkal vonóval.
Április 8-án egy műanyagfóliába tekert, bőröndbe zárt hullát találtak egy autó csomagtartójában Bukarestben. A holttestet úgy fedezték fel, hogy a közelben dolgozó útjavító munkások felfigyeltek a régóta ott parkoló gépkocsi környékén terjengő szagra. A hírtévék helyszíni tudósításai szerint
hogy a rendőrség és a törvényszéki orvosszakértők rögtönzött paraván mögött, köpenyben, kesztyűben dolgoztak, a kíváncsiskodók pedig eltakarták orrukat.
Kiderült, hogy a halott férfi Hadzs Szaleh Musztafa, 52 éves szíriai származású vállalkozó, két cég tulajdonosa. A férfi Bukarestben lakott, de hivatalos lakcíme a Konstanca megyei Năvodarira szólt.
A férfi hollétéről tavaly december közepétől senki nem tudott semmit, felesége januárban jelentette eltűnését a rendőrségen.
A gyilkossággal kapcsolatos találgatások során felmerült, hogy a férfit mocskos üzletek nyomán, esetleg bosszúból, alvilági figurák ölték meg.
Most azonban kiderült, hogy Hadzs Szaleh Musztafát a gyanú szerint
Andreea Maria Pătraşcut és szeretőjét, Alfons Gabriel Arhire-t csütörtökre virradóra őrizetbe vették, és a kihallgatás során mindketten beismerő vallomást tettek.
Ügyészségi források szerint Hadzs Szaleh Musztafa és Andreea Maria Pătraşcu 1996-ban házasodott össze, 2012-ben pedig úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel elválnak. Miután a bíróság húzta-halasztotta a válás kimondását, a nő úgy döntött, hogy megöli férjét, hogy megkapja életbiztosítását.
Az idézett források szerint a gyilkosság tavaly december 13-án történt, amikor
majd miután a férj eszméletét vesztette, a szerető is megérkezett. Alfons Gabriel Arhire egy nejlonzacskót húzott a férj fejére, hogy biztosan meghaljon. Ezután a halottat egy bőröndbe tették, majd a saját kocsija csomagtartójába helyezték. Az autót leparkolták a bukaresti 2. kerületi 9. rendőrőrs előtt az utcán, ahol április 8-án találták meg a hatóságok a munkások bejelentése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.
Megvan, hogy kik lesznek idén a Csíkszeredai Városnapok sztrárfellépői, ezt a rendezvény Facebook-oldalán tették közzé a szervezők.
A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.
Komoly veszélyben van a parajdi sóbánya a gazdasági miniszter szerint. Radu Miruță csütörtök este kijelentette, hogy a sóbánya födéme a lejtőkről beszivárgó víz miatt folyamatosan vékonyodik, és heves esőzések esetén a szerkezet összeomolhat.
Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.
… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.
Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.

Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.