// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Hivatalos: levélben szavazhatnak a külföldön élő román állampolgárok

// HIRDETÉS

Johannis államfő aláírta a törvényt, mely lehető teszi a külföldön élő román állampolgárok szavazását.

Kihirdette a külföldön élő román állampolgárok levélben való szavazását lehetővé tevő törvényt Klaus Johannis államfő csütörtökön, miután előző nap az alkotmánybíróság elutasította a jogszabály ellen emelt óvást.

A törvény a parlamenti választások esetében könnyíti meg a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok voksolását, akik előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz.

Az elnöki hivatal közleménye emlékeztet rá, hogy Johannis államfővé választása óta sürgette a törvény elfogadását, hiszen arra „az egész társadalom várt”, és lehetővé teszi, hogy „minden román élhessen választójogával, bárhol is éljen a világban”.

A törvényt októberben fogadta el a parlament. Az alkotmányossági óvást az RMDSZ, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) terjesztette be, mivel szerintük a törvény nem garantálja a voksolás titkosságát, diszkriminatív is az országban élőkkel szemben (akik nem voksolhatnak levélben), és azt az alkotmányos előírást is sérti, miszerint a parlamentet közvetlen és szabadon kifejezett szavazattal választják meg.

Csütörtökön az alkotmánybíróság közzétette döntése indoklását is, amely szerint a jogalkotó a törvény elfogadásakor „megőrizte a kellő egyensúlyt” a választások általános volta, illetve azok szabad, titkos és közvetlen jellege között.

A törvényt már a jövő évi parlamenti voksoláson alkalmazhatják, ha arra november 19. után kerül sor. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro