// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Hétvégi könyvbemutató a négyzeten

// HIRDETÉS

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét harmadik, majd negyedik napja is felvirradt. Azaz elérkezett, ugyanis napot az égen nem lehetett látni.

No, egy újabb könyvbemutató. Helyszín: a Bulgakov Kávézó „irodalmi szalonája”, ahogy Szántai János, a kötet méltatója, az est beszélgetésének irányítója nevezte, Sántha Attila írót idézve. Vízimoziban jártunk, ugyanis ez a bemutatott kötet címe. A szerzője pedig Papp Attila Zsolt.

Egészen családias a hangulat. Érződik, hogy igazi barátként beszélgetnek egymással. (Hoppá, remélem, nem egy nagy titokról rántottam épp le a leplet).

Nem szuperlatívuszokban beszélni: Szántai megbirkózik a feladattal. Azért elhangzik néhány igazán szívet melengető és mégiscsak fokozhatatlan jelző.

„Azt hittem, könnyebben megúszom az estét”, mondja a szerző. Egyre mélyebbre ásó kérdések hangzanak el isten-, marslakó- és vénuszlakóhitről.

A „könnyűlovas alien” talán maga a költő. No, abból volt néhány a közönség között is.

Az est hivatalos részét Vince-féle (Fekete Vince, költő) asszociációs játék zárta. Pazsnak a földobott szavakra egy-egy épp az eszébe jutó szóval kellett felelnie.

Kiderült, hogy a házasság lehet jó is, a borhoz Szilágyi Pista bácsit (Szilágyi István, író) társítja.

A rendezvénysorozat zárónapján (részben ismét az eső miatt) Varga László Edgár Cseréptavasz c. könyvbemutatóját szemeltük ki. Mert fedett helyszínen, változatlanul a Bulgakov emeletén zajlott.

Ezúttal Selyem Zsuzsa az est házigazdája. Amíg lassan begyűl a népes közönség, a költő és beszélgetőpartnere különülve lelkesen melegítenek, beszélgetnek, ismerkednek.

Apró zökkenések után egymásra hangolódva zajlik a kérdezés, olvasás. Remek oldás volt Selyem Zsuzsa részéről, amikor megjegyezte, „a kérdező mindig lehet nevetséges”.

„Állott csönd” igazán ritkán volt. A ritmus és tartalom ellentétessége Edgárnak nemcsak a költészetét jellemzi, hanem (legalábbis az este alapján úgy tűnik) személyiségét is.

„Krónika-napszámosként” és költőként teljesen különböző területeket tud lefedni, szinte kiélheti magát a versekben, írhat arról, ami az újságírásba nem vagy csak nehezen fér bele.

„Varga László Edgár: A nagy költő” - igen, 2014-ben miért ne vágyhatna egy költő ismertségre?

A legérdekesebb kérdések a kötet záróciklusa, a Capa-ciklus kapcsán merülnek fel. Arról a bizonyos Capáról van szó, a haditudósító-fotográfusról. Kiderül, nem alteregóról van szó, hiszen a költő alapvetően ellentétes karaktereknek érzi a fotóst és saját magát. Inkább egy „Capa ezt is kimondhatta volna”-érzés versciklusba foglalása. 

Selyem Zsuzsa zárszava néhány kiegészítéssel, azt hiszem, tökéletesen működik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét zárszavaként is: Olvassatok verseket (és úgy általában, könyveket - időjárástól függetlenül)!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro