Már csak a közel negyvenmillió eurós költségeket kell előteremteni.
Helyreállítaná a Nyárád menti kisvasutat a kormány, a 74 kilométeres szakasz újjáépítése csaknem 37,4 millió euróba kerülne – olvasható a közlekedésügyi minisztérium legfrissebb jelentésében.
A minisztérium által közzétett terv azokat a helyi elöljárókat is meglepte, akik a vasút gazdasági okok miatt történt felszámolása után sokáig küzdöttek annak megmentéséért. Ma már a Nyárád menti települések elöljárói is belátják, a Marosvásárhelytől Szovátáig több mint öt órát döcögő vonat szállítási eszközként idejét múlta, turisztikai látványosságként viszont hasznos befektetés lenne.
„Már annyi ilyen tervvel találkoztam, és be nem váltott ígéretet hallottam, hogy majd akkor hiszem el, amikor meglátom a vasút helyrehozásán dolgozó első munkást” – jelentette ki lapunknak Péter Ferenc, Szováta polgármestere. Bár egyáltalán nem derűlátó, a fürdőváros elöljárója örülne, ha a tárca komolyan venné saját bejelentését.
Péter tudja, hogy a szovátai turizmus fejlesztésében a kisvasút is komoly szerepet játszhatna. Ugyanis közel négy éve egy magáncég nyári idényben naponta többször is forduló nosztalgiavonatot üzemeltet a Szováta–Vármező-szakaszon. Az egyáltalán nem olcsó jegyek ellenére számos kiránduló veszi igénybe a gőzös által vontatott nyitott vagonokat.
Kép: vasarhely.ro
Mi köze van Stanley Kubricknak és a 2001: Űrodüsszeiának a jégmadarakhoz? Semmi, bizonyára semmi.
Erőfeszítés, amely célt nem ér, mozdulat, amely sziklát gördít, hogy az újra és újra visszahulljon.
A modern technika segítségével ma már bármit el lehet mondatni bárkivel olyan hitelesnek tűnő videókban, amik a legtöbb embert képesek megtéveszteni. Hogyan szúrjuk ki a deepfake tartalmakat?
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Nemzetközileg körözött bűnözőt vett őrizetbe a resicabányai közlekedésrendészet egy közúti rutinellenőrzésen. A férfi hamis iratokkal igazolta magát, de kiderült, hogy gépjárművezetői jogosítványa sincs.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
2025 különösen nehéz évnek ígérkezik: a Deloitte legfrissebb, több mint 130 vállalat bevonásával végzett tanulmánya szerint a gazdasági környezet bizonytalansága miatt számos cég elbocsátásokat tervez.
Ismét civil beavatkozás szükségeltetik a történelmi Magyarország, illetve a jelenlegi Románia legrégebbi hegyi vasútjának megmentése érdekében. A román állami vasúttársaság ugyanis beszüntette a közlekedést hétköznapokon.
Január 20-án megkezdődtek a munkálatok az erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti szakaszán – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Újabb fejlemények az ellopott dák kincsek ügyében. Nem újdonság: megint túl meleg lesz évszakhoz képest.

Bukarestben nagy az izgalom az ellopott aranytárgyak miatt. A PNL megszavazta, hogy Crin Antonescu legyen a párt elnökjelöltje. Az energiaügyi miniszter szerint továbbra is ellenzik, hogy a magyar MVM felvásárolja az E.ON romániai energiaszolgáltatót.

… Georgescu úr lila ködökben úszva összekeverte I. Károly román (de német származású) királyt a dákokkal… és három Maros megyei polgár 10 tonnányi (!) fémlapot lopott a vasúttársaságtól.

Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Egy bukaresti férfi pedig egy este alatt kétszer bukott le ittas vezetés közben.

Nagy a gyógyszerhiány az országban. Továbbá: négy új határmenti összeköttetés lesz Románia és Magyarország között.

Öt ukránt mentettek ki a máramarosi hegyekből. Román állampolgár is van a Hamász által szabadon engedett izraeli foglyok között. Călin Georgescu anyja, Aneta Popescu legionárius volt, tokkal-vonóval.

A román egészségügyben pedig még a betegek is a betegek ellenségei.