// 2025. november 14., péntek // Alíz

Határtalan táncfesztivált szerveznek a váradi színházban

// HIRDETÉS

Néptánc, balett és kortárs műfajok közül válogathat az érdeklődő.

Idén első alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház az Infinite Dance Festival névre keresztelt tánc- és összművészeti fesztivált. A május 19–24. között megrendezésre kerülő eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet

a hazai kulturális érdeklődésben elhanyagolt tánc- és mozgásművészet lehetőségeire és műfaji sokszínűségére.

Az Infinite Dance Festival első kiadásának programjában néptánc, balett, valamint kortárs műfajok is egyaránt helyet kapnak. A feszitvál hat napja alatt a Szigligeti Színház a Kárpát-medence olyan jelentős műhelyeit látja vendégül, mint a Magyar Állami Népi Együttes, a temesvári Csíky  Gergely Állami Magyar Színház, a Miskolci Balett, a kolozsvári GroundFloor Group, a Győri Balett, a Közép-Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, valamint a Szegedi Kortárs Balett.

A fellépő hivatásos táncegyüttesek mellett a táncművészeti főiskolák, valamint a helyi amatőr mozgalmak is megmutatkozási lehetőséget kapnak,

a szervezők pedig olyan eseményekkel készülnek, amelyekkel a város lakosságát is be tudják vonni az ünneplésbe. A nagy- és stúdiótermi előadások mellett így workshopok, utcai megmozdulások, valamint koncertek várják az érdeklődőket.

Jegyek a színház jegypénztárában keddtől péntekig 11–17 óra között, az előadások előtt egy órával, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. További információk, valamint a részletes program a fesztivál honlapján, az idf.szigligeti.ro címen található.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro