Nem védekeztek a kánikula ellen.
Hat ember vesztette életét Romániábanaz elmúlt két napban hőguta miatt - közölte vasárnap a Digi 24 hírtelevízió. Az áldozatok túl sokat tartózkodtak a szabadban anélkül, hogy védekeztek volna a túlhevülés ellen.
Vasárnap egy 50 éves juhászt találtak holtan egy mezőn Galac megyében, Vaslui megyében pedig egy 48 éves férfi esett össze holtan, miközben szomszédja udvarában dolgozott a tűző napon.
Szombaton egy 28 éves hajléktalan hunyt el Jászvásáron, egy 67 éves férfi pedig a város egyik kórházában halt meg azt követően, hogy összeesett a mezőn, ahol az izzó napsütésben dolgozott.
Pénteken egy Iaşi megyei férfi szintén a mezőn hunyt el, csütörtökön pedig egy 60 éves galaci férfi az utcán esett össze és halt meg.
Az országban vasárnapra némiképp enyhült a hőség, de a hőmérsékleti értékek továbbra is lényegesen meghaladják az évszaknak megfelelő adatokat. A meteorológiai szolgálat vasárnapra már csak Mehedinti és Dolj megyékre adta ki a legmagasabb fokú, vörös figyelmeztetést.
A meteorológiai szolgálat vasárnap közzétett előrejelzése szerint hétfőn tovább mérséklődik a hőség, és már csak a Duna-menti megyékben marad másodfokú a figyelmeztetés.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.