Hogy kik ők? Egy nagyváradi „hangvágó”, egy budapesti zeneszerző, no meg a Nagy Oscarra jelölt magyar film.
A Gopo-díjat lassan bevett szokássá vált román Oscar-díjnak nevezni. A XII. Gopo-gálára kedden este kerül sor a bukaresti nemzeti színházban. A zsűri összesen 84 mozgókép közül válogat: 23 nagyjátékfilm, 12 dokumentumfilm és 49 rövidfilm.
A jó hír az, hogy három magyar jelöltért is izgulhatunk kedd este. A legjobb hangért járó Gopo-díjért a nagyváradi Székely Tamás „hangvágó” is ringbe lép, a Nae Caranfil 6,9 a Richter-skálán című alkotásában nyújtott teljesítményéért. Székely Tamás 2016-ban Golden Reel-díjat kapott Nemes Jeles László Saul fia című (Oscar-díjas) filmjének hangjáért, de Gopo-díjra is jelölték már, 2010-ben, Peter Strickland Varga Katalin balladája című alkotásának hangjáért. Ja, a Varga Katalin kapcsán Ezüst Medve-díjat is kapott a 2009-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Anca Miruna Lăzărescu La drum cu tata (Úton, apával) című nagyjátékfilmjének zenéjét Darvas Ferenc és Răzvan Enciu szerezte. Az Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző is indul tehát a legjobb eredeti filmzene Gopo-díjáért. Darvas Ferenc olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Bereményi Géza (Eldorádó), Gyarmati Lívia (Szökés), Jeles András (Álombrigád), Hajdú Szabolcs (Fehér tenyér), Koltai Róbert (Megy a gőzös, Ámbár tanár úr).
A harmadik jelölt nem személy, hanem film. Enyedi Ildikó cannes-i nagydíjas és Oscar-jelölt filmje, a Testről és lélekről a legjobb európai filmnek járó díjért verseng.
A teljes jelöltlista itt megtekinthető.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.