// 2025. augusztus 3., vasárnap // Hermina

Hamarosan végleg elfelejthetjük az amnesztiatörvényt

// HIRDETÉS

Elutasította a képviselőház jogi bizottsága az úgynevezett amnesztiatörvényt, mely lehetővé tenné a hat évnél rövidebb időre kiszabott szabadságvesztések eltörlését. A parlament szerdán dönt véglegesen a jogszabályról.

A jogi bizottság egyhangúlag döntött a törvénytervezet elutasításáról, miután az államfőválasztás nyertese, Klaus Johannis ezt kérte a honatyáktól.

A PSD által kezdeményezett tervezet immár egy éve porosodott a jogi bizottság asztalán, ami miatt az ellenzék azzal gyanúsította a kormányon lévőket, hogy szükség esetén mentőövnek szánják a korrupt szocialisták számára. A tervezetet ezúttal a PSD-sek is leszavazták, miután Victor Ponta hétfőn azt nyilatkozta, hogy ez volt a választók első üzenete, és az egyetlen helyes út, ha Romániában továbbra is európai politikát akarnak folytatni.

A Szenátus egyébként korábban leszavazta a jogszabályt, a jogi szakbizottság azonban néhány módosítás kieszközölése után tavaly decemberben elfogadta azt. A törvény kedvezményezettjei közé tartozott volna Adrian Năstase volt kormányfő és Gigi Becali üzletember, volt szenátor is.  

Fotó: selectnews.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?
Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
Krónika

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat
Székelyhon

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat

Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás
Székelyhon

Péntektől megszűnik az ingyenes egészségügyi társbiztosítás

Csak Hargita megyében több mint tízezer biztosítottat érint az a deficitcsökkentő kormányintézkedés, amelynek értelmében augusztus elsejétől az eddigi társbiztosítottak is egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizessenek.

// még több főtér.ro