// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Hálucsinánt: az agrárminiszter szerint szándékosan terjesztik a pestist Dragnea megyéjében

// HIRDETÉS

A makulátlan Teleormanról van szó, tehát Daea disznóságot sejt.

A romániai sertéspestis-járvány sztorijának koránt sincs vége, sőt, még mindig több a duma, mint a valódi súlyú lépés a krízishelyzet megoldása kapcsán. Ezt már lassan megszokhattuk a fertőzött sertések megsemmisítését korábban a holokauszthoz hasonlító Petre Daea minisztertől, aki most ismét olyat nyilatkozott bele a világba, hogy azóta is csak pislogunk, mit a vett malac.

Történt ugyanis, hogy a héten beigazolódott a betegség jelenléte Teleorman megyében is (tudják, az a szent hely, ahonnan többek közt egy bizonyos Liviu Dragnea szocdem-pártelnök és Viorica Dăncilă kormányfő is származik), miután egy erdő szélén megtalált elhullt állat húsában kimutatták a vírust. És mit mond erre Petre Daea? Hát azt, hogy az gyanítja, valaki szándékosan terjeszti a vírust  Teleorman kies tájain, ahol Liviu Dragnea fiának, Valentin Ştefan Dragneának is van egy sertésfarmja. Sőt, a miniszter úr ki is vizsgáltatná az ügyet az illetékes hatóságokkal, mert az ilyen helyzetekkel „nem szabad játszani”.

Emlékeztetőül: Cătălin Tolontan és csapata a tolo.ro oknyomozó portálon nem is olyan régen arról cikkezett, hogy bizonyítani ugyan nem tudja, de sejteti, hogy Dragnea fiának sertésfarmja azért szabadult meg az állatainak zömétől, mert jóval korábban tudomást szerezhetett a járvány valódi méretéről és terjedési sebességéről. Az elmúlt időszakban egyébként lassult az afrikai sertéspestis terjedése az országban, a legfrissebb adatok szerint Románia 41 megyéje közül 13-ban, főleg a Duna torkolatvidékéhez közeli dél-keleti országrészben még mindig jelen van. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro