Az ügyészek szerint a temesvári mérőműszergyárból az évtizedek során 50 millió eurót lopkodhatott szét a volt vezetőség, a nemzetközi auditcég szemhunyása felett.
A temesvári elektromos mérőműszergyár (AEM) egyike azon kevés volt állami iparvállalatoknak, mely túlélte a kommunizmus bukása utáni privatizációt, és a kezdeti nehézségek leküzdése után is tudott exportra dolgozni, bővíteni a termelést, egyszóval sikeresnek maradni. A látszat persze csalt, és ez már a 2000-es évek végén kezdett kiderülni, amikor a munkások tiltakozóhulláma kezdődött (a gyár történetéről itt lehet olvasni bővebben).
Hosszú évtizedeken keresztül a gyár igazgatótanácsát Olimpia Moica és a férje, illetve a fia vezette, akiket most azzal gyanúsítanak, hogy ez idő alatt 50 millió eurót loptak el, a vezetőség többi tagjával együtt, ráadásul az egyik legnagyobb nemzetközi auditcég, a londoni székhelyű PricewaterhouseCoopers tudomásával.
Az ügyben a temesvári szervezett bűnözős elleni igazgatóság (DIICOT) ügyészei ma (kedden) házkutatást tartottak több temesvári és bukaresti lakásban, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek Moica és társai ellen, akiket többek között bűnszervezet működtetésével, közokirat-hamisítással, súlyos következményekkel járó sikkasztással, csalással és hatáskörrel való visszaéléssel gyanúsítanak.
Mi volt a módszer? Egyrészt abból profitáltak, hogy sikeresnek mutatkoztak: fiktív termelési számokkal és fiktív jövedelmekkel szedtek ki rendkívüli osztalékokat, amelyet egymás között osztottak szét. Előfordult, hogy 800 ezer mérőműszert tüntettek fel a leltárban, miközben a gyár háromszor kevesebb készülék gyártására és egyidejű tárolására volt képes. A teljesítménymutatók alapján alkalmazottaik között is jutalékokat osztottak szét, csakhogy jóval kisebb összegeket, mint amennyit „lepapíroztak”, zsebre vágva a különbséget. Így sikerült az 50 millió euró kárt összehozni.
Az Adevărul forrásai szerint a nemzetközi PricewaterhouseCoopers auditcég tíz év alatt rendszeresen átvilágította a vállalat pénzügyi kimutatásait, így tudhatott a csalásról, mégsem jelentette a hatóságoknak, ezért a PricewaterhouseCoopers alkalmazottját is kihallgatják a keddi nap folyamán.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.