Hideg, havas időjárás várható a következő két hétben. De az alföldi részeken enyhülés is lesz.
Az évszaknak megfelelő időjárás várható a következő két hétben, napközben jobbára pozitív hőmérsékletekkel - derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) december 4. és december 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Erdélyben az időszak kezdetén hideg idő várható, különösen éjszaka és hajnalban. A nappali csúcsértékek -2 és +2 Celsius-fok körül alakulnak, éjszaka -7, -3 fok várható; a keleti medencékben ennél is hidegebb lesz, a hőmérséklet -10 Celsius fokig süllyedhet. December 6-ától 9-éig valamelyest enyhül az idő, a nappali csúcshőmérséklet eléri az 5-7 Celsius-fokot, és ez 13-áig nem sokat változik. Ezt követően lehűlés várható, a hőmérsékleti értékek ismét a periódus elején mértekhez lesznek hasonlók. December 6-a és 9-e között alig számíthatunk csapadékra, ezt követően, kisebb mennyiségben minden nap hullhat.
A Bánságban és a Partiumban is a periódus első hetének végéig emelkedni fognak a hőmérsékleti értékek, napközben akár 8-10 Celsius-fok is lehet. Szombaton és vasárnap enyhe visszaesés következik, majd a második hét vége fele ismét enyhül valamelyest az idő, napközben 4-10 Celsius-fokra számíthatunk. Az éjszakai hőmérsékletek fagypont körül, vagy néhány egységgel ez alatt alakulnak. Jelentős csapadékra nem kell számítani.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.