// 2026. október 14., szerda // Helén

Gyermekvállalásra biztatta a szentgyörgyieket Tőkés

// HIRDETÉS

Az MPP által szervezett trianoni megemlékezésen az EP-képviselő úgy fogalmazott: önkéntes Trianont hajtunk végre a tétlenséggel.

Az „önkéntes Trianon” ellen emelt szót a nemzeti összetartozás napján tartott sepsiszentgyörgyi rendezvényen Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. „Olyan önkéntes Trianont hajtunk végre sokszor magatartásunkkal, tétlenségünkkel, közönyünkkel, viszálykodásunkkal, tehetetlenségünkkel, amely csak tetézi a kívülről ránk szakadt nagy bajt” – jelentette ki a szakadó esőben is kitartó mintegy kétszáz fős hallgatósága előtt Tőkés László.

A volt püspök szerint nem segíti Isten azt a népet, amelyik maga adja fel a küzdelmet.

Für Lajos volt minisztert idézve jelentette ki, hogy „öncsonkítást végez a nemzet”, amikor házastársak milliói nem vállalnak gyermeket, vagy csak egyetlen gyermeket vállalnak. Hozzátette: „ez az öncsonkítás nagyobb kárt tesz”, mint mindenféle határmódosítás. „Meg kell tennünk a magunkét, mert egyébként kiüresedik a lelkünk, és kiüresednek az erdélyi sorsmetafórák, és kiüresedik maga Erdély is” - jelentette ki. Hozzátette: nincs helye a nagyot mondásnak, „a magyarkodásnak és a székelykedésnek”

„Megálljt kell parancsolnunk az elvándorlásnak, haza kell hívnunk, és haza kell segítenünk elvándorolt erdélyi testvéreinket,

csatasorba kell állítanunk az itthon lévőket, véget kell vetnünk a demográfiai humánkatasztrófával fenyegető népességfogyásnak, fel kel vennünk a harcot az asszimilációval, a mesterséges beolvasztó politikával. A meghaladás, a gyógyítás olyan stratégiáját kell kidolgoznunk, és életbe léptetnünk, amely nemzeti összetartozás tudatával és testvéri szeretetével, valamint a nemzeti önrendelkezés, az autonómia erkölcsi és politikai igényével és akaratával oda vezet, hogy saját kezünkbe vesszük, és saját kezünkben tartjuk sorsunkat” – jelentette ki Tőkés László.

Sepsiszentgyörgyön immár 11. alkalommal szerveztek köztéri megemlékezést a trianoni évfordulón az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén. A megemlékezést szervező Magyar Polgári Párt (MPP) hagyományosan valamennyi magyar párt és politikai szervezet helyi vezetőinek felszólalási lehetőséget biztosít a rendezvényen.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro