// 2024. október 1., kedd // Malvin
2015

Gyergyószárhegy lovasa nyerte az idei Székely Vágtát

Fazakas Géza Gamma nevű lovával nyerte vasárnap az ötödik alkalommal megrendezett Székely Vágtát.

Rajta kívül az idén második helyezett tavalyi győztes, a lemhényi (Kovászna megye) Zsigmond János és Timpex Amata nevű lova, valamint a harmadik helyezett gyergyószentmiklósi László Pál és Darius nevű lova is rajthoz állhat a budapesti Nemzeti Vágtán, amelyet idén szeptember 18–20. között rendeznek Budapesten, a Hősök terén. A székelyföldi előfutamot – a Székely Vágtát – szervező Sepsiszentgyörgy úgynevezett szabad kártyával küldheti ki lovát és lovasát a Nemzeti Vágtára. „Székely Vágta több mint lovasverseny. Igazi ünnep, lélekemelő együttlét” – mondta a döntő futam előtt Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya.

A szervezők idén is megrendezték a Góbé Futamnak elnevezett versenyt a nem igazolt eredetű lovak és lovasaik számára. A Nemzeti Vágta szabályzata szerint ugyanis angol telivérrel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható. A Góbé futamot idén Bálint András, Csíklázárfalva versenyzője nyerte Szellő nevű lovával.

Szombaton immár harmadik alkalommal egyes-, kettes- és négyesfogatok számára rendeztek fogathajtó versenyt a háromszéki Óriáspince-tetőn, amelyen idén is a tavalyi győztes, az újtusnádi Szőcs Lehel bizonyult a legjobbnak.

A kétnapos székelyföldi lovas ünnepen hagyományőrző huszártoborzót, kardos táncot, 19. századi lovas harcászati bemutatót tekinthetett meg a Székely Vágta közönsége. Szombat este a rendezvény keretében mutatták be a Mátyás, az igazságos című rockoperát a Magyar Nemzeti Lovas Színház, a Háromszék Táncegyüttes és helyi lovasok közreműködésével.

Előző beszámolónkat itt olvashatják. 

Fotó: Facebook/Székely Vágta

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro