// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Gyanús a DNA-nak a szovátai Só útja is

// HIRDETÉS

Még koránt sincs vége a DNA e heti fokozott aktivitásának: ma délelőtt a szovátai önkormányzatnál vizsgálódtak a Só útja elnevezésű projekt kapcsán.

Az országos korrupcióellenes hatóság (DNA) marosvásárhelyi ügyészei péntek délelőtt a szovátai polgármesteri hivatalt kutatták át, ahol egy európai uniós finanszírozású projekt dokumentumait vizsgálták át. Az 1,1 millió euró összértékű Só útja megaberuházás a település idegenforgalmának fejlesztését célozta meg.

Az Agerpres szerint ez az egyik legnagyobb hazai beruházás, melyet a Regionális Operatív Program keretében nyert támogatást. Az infrastrukturális fejlesztéseket 90 százalékban elvégezték már, de a munkálatok leálltak, mivel a Regionális Fejlesztési Ügynökség egy bejelentés nyomán szakértői vizsgálatot rendelt el a felhasznált anyagokat illetően. A beruházás megvalósulása azért is késik, mert új közbeszerzési eljárást kellett hirdetni egy kilátó megépítésére.

A Só útja egy 80 hektáros területen lett kialakítva a Medve-tó és Mogyorós-tó, illetve több kisebb tavat érintve. A Nemzetközi Zöld utak hálózatához tartozik, ez Maros megye első zöld útja. A Marosszentgyörgyöt Parajddal összekötő út a valamikori római illetve a középkori székely sószállító út nyomvonalát több mint 60 kilométeren át követő jelölt gyalogösvény és biciklis útvonal. Az út összekapcsolja Marosmente, Nyárádmente, Kis-Küküllőmente és a Sóvidék kulturális és természeti értékeit, így az érdeklődők befogadható és feldolgozható formában ismerhetik meg a környék látnivalóit – szerepel a projekt leírásában. 

Fotó: korpa.ro/Gábor Lajos

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro