// 2024. október 1., kedd // Malvin
RMDSZ

Grindeanuval, Dragneával, Pontával és Tăriceanuval is találkozott az RMDSZ vezetősége

Természetesen a romániai magyar közösség érdekeinek érvényesítése a legfőbb cél.

Sorin Grindeanu miniszterelnökkel és Victor Ponta kormányfőtitkárral, illetve a Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Liviu Dragneával és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is találkozott hétfőn az RMDSZ vezetősége – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a szövetség képviselőházi frakcióvezetője, Korodi Attila.

Azt mondta, a jelenlegi politikai válságról tárgyaltak, de az RMDSZ egyelőre semmiféle döntést nem hozott még, a párton belül folytatják a helyzet elemzését.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök eközben azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy

az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a kormányválságot.

Az ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-nek van egy prioritáslistája, amely a magyar közösség számára fontos jogi és jóléti kérdéseket tartalmaz, de amelyet egyelőre nem kívánt nyilvánosságra hozni. Az RMDSZ azt a partnert keresi, aki ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósulásához hozzásegítheti a szövetséget.

Mivel a hétfő délelőtti politikai egyeztetések után délután még „technikai” tárgyalások következnek, az RMDSZ várhatóan csak kedden délután vagy szerda reggel, közvetlenül a bizalmatlansági indítvány vitája előtt dönt álláspontjáról.

Arra a felvetésre, hogy sokan a mérleg nyelvének tartják az RMDSZ-t, amely eldöntheti, hogy hivatalban marad vagy megbukik a Grindeanu-kabinet, az ügyvezető elnök azt mondta, az RMDSZ szerepe most nagyon fontos, elképzelhető, hogy a magyar érdekképviselet fogja eldönteni a bizalmatlansági indítvány kimenetelét, de a koalíció fő erejét adó PSD-n belüli két tábor erőviszonyait jelen pillanatban senki sem tudja pontosan meghatározni.

Arra a kérdésre, nem tart-e az RMDSZ attól, hogy a kiélezett helyzetben „rossz lóra tesz”, Porcsalmi Bálint azt mondta, nyilván minél pontosabb helyzetfelmérésre van szükség, de

az RMDSZ számára az a legfontosabb, hogy a saját prioritásainak érvényt tudjon szerezni,

és nem csak ígéretek formájában, mert „ígéretekkel tele van a padlás”.

Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy döntő módon befolyásolja a PSD-n belüli konfliktus kimenetelét, amennyiben a mérleg nyelvévé válik a szerdai bizalmi voksolás alkalmával.

„Elmondtuk már, hogy ez az egész helyzet a PSD hibája, ők voltak ennek okozói, úgy kreáltak egy problémát, hogy most nem tudják megoldani. Ez normális demokráciában egy belharc. De itt rég nem tudunk egy normális, ideális politikai helyzetről beszélni. Mi ebben az esetben – azt is mondhatnám nagyon leegyszerűsítve, hogy – a PSD rossz lépéseit és hibáit kihasználjuk arra, hogy saját érdekeinknek tudjunk érvényt szerezni” – magyarázta Porcsalmi Bálint.

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) szombaton felhatalmazta az operatív vezetést, hogy tárgyaljon az ebben érdekelt erőkkel a kialakult belpolitikai helyzetről, de bizalmatlansági indítványról lévén szó, a döntést várhatóan a képviselőházi és szenátusi RMDSZ-frakciók együttes ülésén hozzák meg.

„Az RMDSZ kormányra lépéséről nem volt szó: most kimondottan szerdáig tárgyalunk” – jegyezte meg az ügyvezető elnök.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro