// 2024. október 1., kedd // Malvin
Marosvásárhely

Forgatagba fordulnak a hétköznapok Vásárhelyen

Kezdődik ugyanis Marosvásárhely „magyar napjai”, a 3. Vásárhelyi Forgatag.

Gazdag kulturális és szabadidős programot kínál a 3. Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszmeghívottja az idén Baja város lesz – jelentették be kedden a főszervezők. Soós Zoltán főszervező kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta:  újabb szabadtéri helyszíneken zajlanak a magyar kulturális napok, amelynek programja gazdagabb és színesebb a tavalyihoz képest.

Soós Zoltán kiemelte a Kultúrpalota melletti udvart, ahol

a Maros megyei kulturális intézmények vállalták a programok szervezését,

így például a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Maros Művészegyüttes. Kiemelte, hogy az egykori Aranykakas vendéglőnek otthont adó emblematikus épület udvarán kortárs kulturális programokat szerveznek, ahova főleg a fiatalokat várják, ugyanis céljuk minél több korosztályt megszólítani.

Portik Vilmos másik főszervező kifejtette, hogy az augusztus 26. és 30. között zajló Forgatagot eredetileg hosszabbra tervezték, de Marosvásárhelyen a magyar kulturális napok nem tudnak olyan látványosan és gyorsan fejlődni, mint például Kolozsváron. Rámutatott: ez vélhetően Kolozsvár nagyobb gazdasági fejlettségével magyarázható, de ennek ellenére sikerült gazdagítani a Forgatag programját.

Kiemelte: az idén először van együttműködés a helyi polgármesteri hivatallal, miután előző években az önkormányzat elzárkózott ettől. Úgy vélte, ezzel elismerik a rendezvény fontosságát, de hozzátette, még sokat kell dolgozni azért, hogy a helyi román közösség előítéleteit lebontsák a Forgataggal kapcsolatban. A szervezők az

idén is terveztek olyan programokat, amelyekkel a román közösséget szólítják meg.

A Forgatag díszvendége Baja város lesz, amelynek képviselői megismertetik a bajai halászlevet és a gyufatésztát. Bejelentették, hogy a jövő évben Marosvásárhely egy másik testvérvárosa, Kecskemét lesz a díszmeghívott. A Vásárhelyi Forgatagon koncertek lesznek, fellép többek között a Neoton Família, az Infusion Trio, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Péterfy Bori és Love Band, valamint Keresztes Ildikó. Helyi zenekarok is zenélnek, így például a Tiberius kvartett és Koszika, Anamaria Galea és Szász Szabolcs harmonikaművész.

Megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, valamint az erdélyi legényes és verbunkversenyt, de lesznek színházi előadások, városnéző séták, családos programok, sportvetélkedők, gasztronómiai különlegességek, kiállítások, könyvbemutatók.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro