A kormánnyal folytatott tárgyalás tétje egy elővigyázatossági IMF-hitel.
Az Európai Bizottság szakértőiből álló küldöttség érkezik Bukarestbe, ahol a román hatóságokkal tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött hitelmegállapodásról – közölte hétfőn Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.A szakértői látogatás kedden kezdődik. Teodorovici elmondta, azért fontos a megbeszélés, mert ennek eredményétől függ, hogy július 15-én az IMF küldöttsége is ellátogat-e Bukarestbe, hogy
Az IMF küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek bizonyos feltételekről nem jutottak megállapodásra. Legutóbb május végén volt Bukarestben az IMF, az EB és a Világbank közös szakértői bizottsága. Akkor nem tartottak kiértékelést, mivel szakértői szintű megbeszélés volt.
Az Agerpres hírügynökség Guillermo Tolosát, az IMF romániai képviselőjét idézte, aki korábban úgy vélte: jól haladtak a május végi tárgyalások, de a nemzetközi hitelezők további intézkedéseket várnak a kormánytól, amelyek lehetővé tennék, hogy
Románia és az IMF viszonyát jelenleg a kormány által tervezett adócsökkentések terhelik, amelyek nem nyerték el a nemzetközi hitelezők tetszését. Június 1-jétől a kormány kiterjesztette az élelmiszerekre a 9 százalékos kedvezményes áfát, január 1-től pedig az általános, 24 százalékos áfakulcsot 20 százalékra akarja csökkenteni. Jelenleg a parlament asztalán van az adótörvény módosításait tartalmazó törvény, amelyet a kormány terjesztett a törvényhozás elé.
Teodorovici elmondta, hogy a parlament már ebben a hónapban befejezheti az adótörvény módosításának véglegesítését, de csak akkor hagyják jóvá, ha már élvezi a nemzetközi hitelezők támogatását.
Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság nyújtott. Románia 2011 óta nem szorult rá az IMF-kölcsön lehívására, de Mugur Isărescu, a román központi bank kormányzója májusban kijelentette: Bukarestnek szüksége lehet egy újabb hitelmegállapodásra, mert az hitelességet és komolyságot ad Romániának. Azt is hozzátette: nem látja, hogy a román kormány miként tudná meggyőzni a nemzetközi piacokat arról, hogy az általa tervezett adóreform hiteles a külföldi hitelezők támogatása nélkül.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.