// 2026. április 7., kedd // Herman

Fontos információval gazdagodtunk: a medve vadállat, és nem házi kedvenc – mondta ki a miniszter

// HIRDETÉS

Örülünk, hogy a környezetvédelmi tárca vezetője tisztában van ezzel. Most épp a medvéket etető turistákra haragszik.

Ahogy az általában lenni szokott, be kellett járja az internetet egy újabb hajmeresztő medvés videofelvétel ahhoz, hogy a minisztériumi irodákban ismét napirendre kerüljenek a nagyvadakkal kapcsolatos problémák. Vagy legalább beszéljenek róla.

Costel Alexe környezetvédelmi miniszter hétfői nyilatkozata alapján legalábbis úgy tűnik, hogy a szaktárca ismét fontolgatja a medvéket etető, vagy medvékkel fotózkodó felelőtlen állampolgárok megbírságolását.

Brassói látogatása alkalmával Alexe azt mondta, erről már tárgyalt a belügyminisztérium, és a helyi hatóságok illetékeseivel, ennél többet azonban nem tudtunk meg a témáról. S ha már ott volt, a néphez is szólt. „Szeretném, ha a lakosság megértené: a medve vadállat, és nem házi kedvenc!”

Jó tudni, köszönjük szépen. Aztán így folytatta: „Nagy hiba lenne azt hinni, hogy az etetéssel jót teszünk neki. Sőt: ez a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Ha ételt kap az embertől, nem fog visszatérni az erdőbe, hogy táplálékot keressen magának.”

És akkor a végére hagyott még egy hatalmas bejelentést: a minisztériumon belül létesült egy munkacsoport, amelynek megoldásokat kell találnia a medveproblémára.

Pontosan egy évvel ezelőtt az akkori környezetvédelmi miniszter, Grațiela Gavrilescu bejelentette, hogy komoly bírságokra számíthatnak majd azok, akik az útszéli medvékkel barátkoznak, de erről aztán szépen megfeledkeztek.

Brassóban egyébként egy Európában egyedülálló, 60 hektáros medvemenhely létrehozását tervezik, a tavalyi bejelentés óta azonban csak annyi történt az ügyben, hogy a projekt iratcsomója eljutott az európai uniós forrásokért felelős minisztériumig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro