További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) hétfőn közölte, hogy a laborvizsgálatok kétséget kizáróan igazolták a hantavírus-fertőzést egy Aradon kezelt betegnél.
Az Agerpres hírügynökség már pénteken megírta saját forrásaira hivatkozva, hogy a hantavírus már Aradon van: a fertőzést egy, a megyei sürgősségi kórházban kezelt betegnél mutatták ki. A szóban forgó személyt kórházi források szeriont még május 8-ikán utalták be lázas állapotban.
A hírt sok sajtóorgánum elég gyorsan átvette, hiszen a téma igencsak „forró” azok után, hogy május elején ritka hantavírus-kitörést észleltek az MV Hondius nevű óceánjáró hajón, amely Argentínából indult hosszabb körútra az Atlanti-óceánon.
A hajón három ember meg is halt, de nyolc másik is megfertőződött, és hamar kiderült, hogy a fertőzéseket a hantavírus Andes nevű törzse okozta, az egyetlen olyan variáns, amely emberről emberre is terjed (az összes többit csak patkányok terjesztik).
Az INSP azonban a pénteki hírek után sietett leszögezni, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy az aradi páciens hatavírus-fertőzött, egyelőre várnak a laboreredményekre.
Hétfőn aztán, újabb közleményben tudatták, hogy a szóban forgó páciens valóban hantavírussal fertőződött meg, de nem az Anders variánssal (amely egyelőre kizárólaf Dél-Amerikában van jelen), hanem az Európában terjedő vírustörzzsel, amely messze nem olyan veszélyes.
A fertőzött személyt 2023 júliusától egészen a közelmúltig a vaskohsziklási pszichiátriai kórházban kezelték, így külföldön nem is járhatott az elmúlt években.
Az említett egészségügyi intézményben nyolc további beteget helyeztek karanténba, mert korábban kapcsolatba léptek az időközben fertőzöttnek nyilvánított partiumi férfival.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hantavírus nehezen terjed, nem jelent reális járványügyi kockázatot.
Miközben Nicușor Dan a hétfői napot azzal töltötte, hogy sorra fogadta a parlamenti pártok képviselőit a kormányválság megoldására vonatkozó javaslatok megbeszélése végett, közzétettek egy új INSCOP-felmérést, amelyet közvetlenül a kormánybuktatás után készítettek, és amely átrajzolja kissé az eddig megszokott sorrendet a pártok népszerűségét illetően.
Az újdonság az, hogy a „dobogó” második és harmadik lépcsőjén helyet cseréltek a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok – a második helyet immár a PNL foglalja el.
Vagyis a szocdemek ügyeskedése – tudniillik részben éppen azért hátráltak ki az Ilie Bolojan vezette korábbi koalícióból, mert nem akartak több szavazót veszíteni azzal, hogy tovább támogatják a húsba vágó megszorításokat – egyelőre nem jött be.
Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a felmérésben a válaszadók mely pártot preferálják, akkor a lista így néz ki:
Ezen a listán nincs olyan nagy szakadék a két rivális, a szocdemek és a nemzeti liberálisok között, és az RMDSZ is éppen elcsípi a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöböt.
Egészen más azonban a helyzet, ah azok preferenciáját vesszük figyelembe, akik azt is kiemelték, hogy mindenképpen elmennének szavazni, ha például a következő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat. Ebben az esetben a lista már így fest:
A második variánson tehát a PSD már úgy le van szakadva a PNL-hez képest, mint a szatyor füle, az RMDSZ pedig be sem jutna a parlamentbe.
Jó hír, hogy a kisebb nacionalista pártok, mint az SOS vagy a POT mindkét esetben a parlamenti küszöb alatt teljesítenek, vagyis tőlük legalább megszabadulnánk a mostani közhangulat alapján.
A rossz hír viszont, hogy az AUR mindegyik variációban toronymagasan vezet.
Miközben a szétomlott koalíció tagjai láthatóan semmiben sem tudnak megegyezni – a PNL és az USR ugyan egyetért abban, hogy nem akar több koalíciót a PSD-vel, de eközben a PSD és az RMDSZ inkább a régi koalíció újraformálása mellett van, csak előbbi nem kér többet Ilie Bolojanból stb. –, jobbára csak egy igazán biztosnak tűnő közös nevezőjük van: nem akarnak kormányra lépni az AUR-ral.
George Simiont, az AUR elnökét azonban a közvélemény-kutatások eredményein felbuzdulva ez egyáltalán nem zavarja, és a hétfői egyeztetések után elmondta a sajtónak, hogy kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dan elnöktől. (Az egyetlen szerencse, hogy az elnök ódzkodik ettől, és többször kijelentette, hogy ez nem fog bekövetkezni.)
George Simion érvei valának:
Mindez szépen hangzik.
Isten óvjon mindannyiunkat!
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…