Egy ide, egy oda: Radovan Karadžićnak negyven évet adott a hágai Nemzetközi Törvényszék, a hírhedt szerb radikális politikust viszont bűntelennek találta.
Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett ítéletében felmentette Vojislav Šešeljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.
Az NT elnöklő bírája által ismertetett ítélet szerint a hágai székhelyű törvényszék
a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökét. Jean-Claude Antonetti hozzátette, a szerb politikus elleni elfogatóparancs az ítélet nyomán érvényét vesztette.
Šešelj ellen kilenc rendbeli háborús és emberiesség elleni bűntény miatt emelt korábban vádat a törvényszék ügyészsége.
A most 61 éves Šešeljt azzal vádolták, hogy felelős a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett bűncselekményekért.
az SRS-t vezető politikusnak pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei – amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették – hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.
A hágai bírák azonban úgy ítélték meg, hogy a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Vojislav Šešelj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával vagy egyetértésével, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések.
– ezt maga Šešelj nyilatkozta az ítélethirdetés reggelén. A szerb politikus meglehetősen pökhendien reagált az ítééletre: elmondta például, hogy „talán egy rövid büntetést” mégiscsak kellett volna kapnia, hogy a szerbség ellenségei ne legyenek ennyire dühösek az ítélet miatt. A hírhedt csetnikvajda egyébként azt is kijelentette, hogy a jövőben parlamenti politizálásra készül.
Tomislav Nikolić szerb államelnököt állítása szerint hidegen hagyta a hágai törvényszék ítélete. A horvátokat viszont sokkolta a felmentés híre. Tihomir Orešković horvát miniszterelnök szégyennek, a háborús áldozatok arculcsapásának nevezte Hága döntését.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...