De azért fájni fog.
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma csütörtöki kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét - nyilatkozott az MTI-nek Kató Béla erdélyi református püspök, a kuratórium elnöke.
Kató Béla elmondta, a terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig szünetelteti. Átalakul ugyanakkor az egyetem struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat is összevonnak. A terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos éves megtakarítást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy az egyetem elkezdje visszafizetni a felhalmozott adósságát.
A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej (245 millió forint) adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Kató Béla arról is beszámolt, hogy
Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását. A kuratóriumi elnök szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a magyarországi gyakorlatnak megfelelően kancellári rendszert vezessenek be az egyetemen. Hozzátette, a kancellár az intézményfenntartó fennhatósága alatt fejtené ki tevékenységét, együttműködve az egyetem rektorával és vezető testületeivel.
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma arról is határozott, hogy a 2016-17-es tanév első félévét követően megvizsgálja a cselekvési terv hozadékait, és az eredmények függvényében határoz majd a további lépésekről.
Pálfi József, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta:
és az angol-magyar, angol-német, magyar-német és magyar-angol alapszakok meghirdetését szüneteltetik. Hozzátette: valamennyi szakon kevés a hallgató. Pálfi József nyomatékosította: a megszorítások nem érintik azokat a hallgatókat, akik már elkezdték ezeken a szakokon a tanulmányaikat. Felelősséget vállalnak azért, hogy valamennyien befejezhessék a tanulmányaikat és diplomát kaphassanak.
A rektor azt is megemlítette, hogy a cselekvési tervet az egyetem szenátusának is el kell fogadnia. Hozzátette: elismerésnek tekinti, hogy a Sapientia Alapítvány kuratóriuma tárgyalási alapnak tekintette az elmúlt két-három hónapban kidolgozott tervet.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. A két oktatási intézménynek folyósított magyar költségvetési támogatást a Sapientia Alapítvány kezeli.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.
Nem biztos, hogy áprilistól megszűnik a lakossági gázársapka. Több ezer kilométernyi elektromos kerítést építenek országszerte a medvék távoltartására.