// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
feljelentés

Feljelentették a háromszéki prefektúrát

A diszkriminációellenes tanácsnál és a bíróságon is bepanaszolta az MPP a magyar himnusz éneklését bírságoló prefektúrát.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolták a Kovászna megyei prefektúrát, amiért az decemberben 5000 lejes bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt – nyilatkozta a maszol.ro-nak a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József.

A CNCD-nél nemrég le is zajlott az első meghallgatás, a következőre március 24-én kerül sor, és erre már a román kormány egy képviselőjét is behívták. Maga az első meghallgatás is felháborította a háromszéki politikust, mert kérte, hogy magyarul beszélhessen, de a CNCD ezt elutasította arra hivatkozva, hogy a magyarság számaránya Romániában nem haladja meg a húsz százalékot.
 
Az MPP a diszkriminációellenes tanácsnál folytatott eljárással párhuzamosan a sepsiszentgyörgyi bíróságon is pert indított a prefektúra ellen, a következő tárgyalást március 30-án tartják.
 
A bírság ellen Sepsiszentgyörgy lakosai és vezetői azzal tiltakoztak, hogy egy hétig énekórát adtak a prefektusnak: naponta többször is elénekelték a magyar himnuszt a kormánybiztos ablaka alatt. Idén Hantz Péter kutató öt ország himnuszát furulyázta és énekelte el, majd feljelentette saját magát a prefektúrán, hogy vizsgálják meg, vétett-e a törvények ellen.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro