// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
igazságügy

Felesége szerint nem valódi bizonyítékok alapján ítélték el Beke Istvánt

Beke Csilla bemutatta, mit tekintenek a hatóságok tárgyi bizonyítéknak a székely „terroristák” ügyében.

Nyilvánosságra hozta a terrorizmus miatt öt év szabadságvesztésre ítélt Beke istván felesége, Beke Csilla, mit tekintettek bizonyítéknak, amikor férjét és Szőcs Zoltánt elítélték.

„Az ítélet és a vádak alaptalanok, bizonyítékok hiányában születtek, az ügyészség és a bíróság petárdákra, egy airsoft játékra és egy zászlóra alapozott”

– állapította meg a Székelyhon szerint Beke Csilla.

Beke István felesége kedden a börtönlátogatás során kapta meg férjétől a kiközlést, hogy a hatóságok visszaszolgáltatják a korábban lefoglalt tárgyakat, laptopot, merevlemezeket, telefonokat, SIM kártyákat, adathordozókat, cédéket, DVD-ket. Kivételt képeznek a petárdák, egy airsoftjáték és egy zászló, ezek a tárgyi bizonyítékok az ügyben.

Beke Csilla elmondta, ebből is egyértelműen kiderül, hogy Beke Istvánt ártatlanul ítélték el, nem követett el semmit, és nincsenek terhelő bizonyítékok ellene. Beke Csilla a Facebookon tette közzé annak a messenger-beszélgetésnek a részletét, amelyből kiderül, hogy a petárdákat Beke István egy évvel korábban szilveszterre rendelte, ám a tűzijáték-forgalmazó cég csak a rendelés felét szállította le, majd 2015. november 15-én lépett kapcsolatba Bekével, hogy küldi az elmaradását.

„Ezt tekintik konkrét lépésnek a merénylet tervezésben. Kérdés, hogy miért éppen akkor lépett vele kapcsolatba a cég, hogy rendezze a tartozását, de erre már nem kapunk választ”

– részletezte Beke Csilla.

Arra is kitért, hogy a lefoglalt airsoft-játékot nagyon sok helyen használják, három játékmóddal, csapatlogóval van ellátva, és ezt állította be detonátornak az ügyészség. Egyértelmű, hogy pukkanós tűzijátékból, airsoft-játékból nem lehet bombát készíteni, szögezik le Bekéék. Beke Csilla szerint még mindig nem kapták meg a bukaresti legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének indoklását, attól tartanak, hogy ennek kiállítását elhúzzák, holott szükség van a dokumentumokra, hogy tovább léphessenek az ügyben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro