// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Fejszével gyilkoltak Gyergyóditróban

// HIRDETÉS

Nagyon zavaros gyilkossági ügy van kibontakozóban Ditróban. Valaki fejszével gyilkolt, de a rendőrség nem vette őrizetbe. A vizsgált személy nem ugyanaz, akiről a helybéliek tudnak.

Brutális gyilkosság híre rázta meg pénteken a ditrói közösséget. Egy helybéli férfi, B. J. csütörtökön este életét vesztette, testvérét pedig súlyos sérülésekkel szállították a gyergyószentmiklósi kórházba.

A ditróiak azt beszélik, az áldozatot egy fatolvaj ütötte le fejszével. Az eset a szóbeszéd szerint úgy történt, hogy B. J. meghallotta, lopják a fát az erdejéből, s testvérével együtt a helyszínre ment kivizsgálni, mi történik ott. Tetten érte a fatolvajokat, majd értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök jegyzőkönyvbe vették a bűncselekmény tényét, az elkövetőket azonban elengedték. Az illetők – szintén ditróiak – ezt követően a falu végén megvárták B. J.-t, és keresztbe álltak szekérrel az úton. Amikor B. J. kiszállt az autójából,

fejszével támadtak rá,

a fejszecsapások miatt B. J. a helyszínen elhunyt. Rátámadtak testvérére is, aki súlyos sérülésekkel került kórházba.

A hatóságok nagyon kevés információt adnak, a ditróiak ellentétben felháborodottan látják: a csütörtök este történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított személy és társa szabadlábon van, otthon tartózkodnak.

A Hargita Megyei Ügyészség szóvivője megerősítette a Székelyhon értesüléseit, miszerint egy ditrói férfi halálos sérüléseket okozott a szintén ditrói, 63 éves B. J.-nek.

Az elkövető ellen nem rendeltek el előzetes letartóztatást,

mivel az esetnek nincs olyan tanúja, aki ne lenne érintett az ügyben, a vallomások pedig ellentmondásosak. Az ügyészség szerint feltételezhető, hogy a B. J. halálát okozó férfi önvédelemből cselekedett. Az ügyben folyamatban van a vizsgálat.

Az ügyészség szóvivője, Cristian Gheorghe elmondása szerint két férfi érintett az ügyben, egyikük nevének kezdőbetűjét ismertette, ez C. S. A ditróiak viszont egy B. T. kezdőbetűs személyről beszélnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

// még több főtér.ro