// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Ezt is megértük: nem számít uszításnak a „Szopassuk meg a bozgort!”

// HIRDETÉS

Na kérem, ezt a döntést hozta az ügyészség a júniusban megjelent nagyváradi falragasz kapcsán.

A történet ott kezdődik, hogy június elején egy „kedves” üzenet tűnt fel a nagyváradi igazságügyi palota falán egy öntapadós falragasz formájában: a piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg állt, hogy „Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepelt, amit piros vonallal áthúztak, a lap aljára pedig rányomtatták, hogy „Să-ţi dăm la muie bozgore!”, ami nagyjából annyit jelent, hogy szopassuk meg a bozgort.

Az RMDSZ nagyváradi szervezete feljelentést tett az ügyben, melyben azt kérte, azonosítsák az elkövetőt, és közösség elleni uszítás és diszkrimináció bűntette miatt vonják felelősségre.

Most kell megfogózni: az ügyészség hivatalos átiratában arról értesítette az RMDSZ-szervezetet, a falragasz tartalma nem utal arra, hogy az elkövető gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítana valamely csoport ellen. Az ügyészség elismerte, hogy a falragasznak gyalázkodó jellege van, és ez is sérti a társadalmi együttélés szabályait, de megítélése szerint ez a kihágás, nem pedig a bűncselekmény kategóriájába tartozik, és nem helytálló az esetnek a gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításként történő besorolása.

A felirat egyébként egy közkedvelt szurkolói rigmusból származik, ami rendszeresen felhangzik a futball-stadionok lelátóin. Következmények nélkül. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro