// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Európai Unió

Európa tekintete ma Görögországra szegeződik

Az EU pénzügyi politikájára is hatással lehet, ha a szélsőbalosok nyernek ma Görögországban. Márpedig erre nagy esély mutatkozik.

Előrehozott választásokat tartanak ma Görögországban. A legutóbbi felmérések szerint a szélsőbaloldali Sziriza a szavazatok 35 százalékát szerzi meg, így nem kétséges, hogy az Alexisz Cíprasz vezette párt alakít kormányt. Már csak az a kérdés, hogy

megszerzi-e az abszolút többséget, vagy koalícióra kényszerül.

Az  Európai Unió vezetői aggodalommal tekintenek a választásra, annál is inkább, mert a Sziriza azzal kampányolt, hogy nem akarja teljesíteni a görög mentőcsomagokért vállalt megszorításokat. A szakértők szerint sokan gondolják úgy Görögországban, hogy a megszorítások nem vezetnek sehova, az ország nem tud kilépni a súlyos pénzügyi válságból, és a gazdaság sem tud talpra állni.

Az IMF, az Európai Bizottság, és az Európai Központi Bank nem akar enyhíteni a feltételeken, így az is felmerült lehetőségként, hogy a görögök kilépnek az eurózónából. Ha mégis enyhítésekre kerülne sor, akkor Spanyolország, Portugália, sőt akár Olaszország is előállhat ilyen kérésekkel, mely

még bizonytalanabbá helyzetbe sodorná egész Európát.  

A felmérések alapján szinte biztos a Sziriza győzelme, második helyen várhatóan a most regnáló Új Demokrácia párt végez 31 százalékkal. A harmadik legerősebb erő jelenleg A Folyó/ To Potami párt 6,5 százalékkal. Csökkent a szélsőjobb támogatottsága: az Arany Hajnalnak  nincs esélye megismételni az EP-választáson elért 9,39 százalékos eredményt. A Görög Kommunista Párt (KKE) ellenben történelmi sikert érhet el, ha megkapja az előrejelzett 5,5 százalékot.

Fotó: Nol.hu

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro