És erről stratégiát is elfogadott az Európai Tanács.
Migrációs stratégiát fogadtak el a bevándorlási hullám megállítása és a schengeni vívmányok megőrzése érdekében, amire azért van szükség, hogy Európa visszaszerezze az ellenőrzést külső határai felett - számolt be az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos évzáró csúcstalálkozójának első, csütörtöki napján Brüsszelben Donald Tusk.
Az Európai Tanács elnöke elmondta: a stratégia célja, hogy gátat vessen a soha nem látott migrációs hullámnak, és felgyorsítsa a már eddig meghozott intézkedéseket. Beszámolt arról:
Ezzel kapcsolatban a lengyel politikus örömét fejezte ki, hogy sikerült megegyezésre jutni Görögországgal, s hogy az ország még decemberben megkezdi együttműködését az európai határőrizeti ügynökséggel (Frontex) a külső határok védelme érdekében.
Az ülésen résztvevő politikusok a konkrét lépések között említették, hogy az uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központokból (hotspotok) továbbiakat is létrehoznak, működésük biztosítása érdekében pedig növelik az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal és a Frontex szakértőinek számát. A hotspotok hatásos működése érdekében elengedhetetlen, hogy módszeresen elemezzék az érkezők személyazonosságát és a dokumentumok eredetiségét, illetve ujjlenyomatot vegyenek.
A politikusok megegyeztek, hogy a regisztrációs központok a regisztrációt megtagadók ügyében azonnal intézkedhetnek.
Egyetértettek abban is, hogy az unió intézményeinek a tagállamokkal közösen kell végrehajtaniuk az áttelepítésre vonatkozó eddig döntéseket, és fontolóra kell venniük azt is, hogy az eddigi döntések kedvezményezettjei mellett azokat a tagállamokat is bevonják-e a rendszerbe, amelyekre ugyancsak nagy nyomás nehezedik és kérelmezik a mechanizmus alkalmazását.
A tagállamok képviselői megállapodtak abban, hogy segítséget nyújtanak egymásnak a letelepedési engedélyt nem kapott személyek visszaküldési műveleteiben, valamint intézkedéseket tesznek az emberkereskedelem és -csempészet felszámolása érdekében.
Az ülésen résztvevő politikusok megegyeztek abban, hogy segítséget nyújtanak a nyugat-balkáni útvonal és a Földközi-tenger térségében fekvő harmadik országoknak a menekültek regisztrációjában.
A politikusok egyetértettek abban: továbbra is figyelni kell a migrációs útvonalakat, hogy váratlan, új fejlemények esetén gyorsan tudjanak reagálni.
Az Európai Tanács vállalta, hogy tovább dolgozik a menekültek áthelyezésének gyakorlatán a szerzett tapasztalatok felhasználásával, és elkészíti a biztonságosnak ítélt származási országok listáját.
Emellett a tanács vállalta azt is, hogy akár már a jövő év elején javaslattal áll elő a dublini szerződés újrafogalmazásával kapcsolatban, és kidolgozza az úgynevezett "okos határok" (Smart Borders) javaslatát is.
Az Európai Bizottság kedden nyújtotta be javaslatát egy állandó uniós határőrizeti szerv létrehozására, amely az európai határőrizeti ügynökség átalakítási tervére vonatkozik.
A döntés érelmében az újjászervezett ügynökségnek jogában áll átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi.
Az újjászervezett ügynökség létszáma mintegy 1000 főből áll majd (a Frontexnek jelenleg 400 tagja van), emellett a tagállamok egyfajta gyorsreagálású készültségi erőként további, legalább 1500 határőrt biztosítanak számára, akik szükség esetén néhány nap alatt mozgósíthatók és bevethetők lesznek
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.