Szép ütemben dőlnek ki a csontvázak a szekrényből.
Alaposan rájár a rúd Florin Cîţu miniszterelnökre: még egy hét sem telt el azóta, hogy kiderült, 2000-ben ittas vezetés miatt két napot fogdában kellett töltenie, és 1000 dolláros bírságot is kirótt rá a bíróság, most újabb amerikai bírósági ügyét szellőztették meg.
A nyilvánosságra került adatok szerint úgy lépett le az Egyesült Államokból, hogy nem fizetett ki egy jókora hitelkártya-tartozást.
Cîţu a 90-es és 2000-es évek fordulóján több évet töltött az Egyesült Államokban, ott járt ugyanis egyetemre, és doktori diplomáját is ott szerezte.
A most napvilágra került információk szerint a Maryland National Bank bánhatta, hogy Cîţu hazatért Romániába,
A bank eladta a követelést egy behajtócégnek, amely 2008-ban, hat évvel azután, hogy Cîţu elhagyta az országot, keresetet nyújtott be ellene egy Iowa állambeli bíróságon.
Mivel az idézésre nem válaszolt, és nem sikerült megtalálni, a bíróság három és fél hónap után újabb három hónapot adott a cégnek arra, hogy megtalálja Cîţut.
Az fűt-fát átkutatott, még nyomozót is felbérelt, és közben a bíróság is kiadott egy idézést,
Hét hónap elteltével aztán az illetékes bíró felfüggesztette az eljárást, a behajtócég pedig azóta sem indította újra a pert.
Cîţu, aki korábban pénzügyminiszter volt, csúnya helyzetbe került a két amerikai ügy megszellőztetése nyomán.
Aminek vélhetően nem kevés köze van ahhoz, hogy ő Ludovic Orban pártelnök legfőbb kihívója a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) szeptemberben esedékes tisztújító kongresszusán.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.