// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

És azt tudta, hogy ön 2011-ig nem is akart autópályákat?

// HIRDETÉS

A közúti infrastruktúrát kezelő társaság szóvivője nagyot ment.

A romániai társadalom igazából csak 2011-2012 óta akar autópályákat, addig nem igazán hiányoztak neki, vagy legalábbis nem tudta, hogy akarja őket, vagy nem – ez nem egy éjszakába nyúló, sör-unikum kombókkal fűszerezett italozás során, alig forgó nyelvvel elhangzott vulgár-társadalomtudományi okfejtés, hanem halálosan komolyan hangzott el.

A nyilatkozat elkövetője Alin Șerbănescu, a közúti infrastruktúra fejlesztésével és kezelésével megbízott társaság (CNAIR) szóvivője, aki pénteken a Digi FM rádióban osztotta meg értékes gondolatait.

Az autópályák építését követelő országos tüntetésről megkérdezett szóvivő úgy véli: az autópályák építése nem csupán a kormányon vagy a pártokon múlik, hanem a társadalmon is:

„Először is akarnunk kell az autópályákat. Tizenöt évvel ezelőtt a romániai társadalomban vita zajlott arról, hogy szükségünk van-e autópályákra vagy sem. Emlékezhetünk, hogy volt olyan miniszter, aki azt mondta: mindent megtesz, hogy kiverje az emberek fejéből az autópályákat. Ez valamikor 2006-ban történt. Egy másik közlekedési miniszter azt mondta: elég főút van, nem kellenek autópályák. Csak valamikor 2011-2012 környékén jöttünk rá, hogy autópályák kellenek”

- mondta a szóvivő.

A hitetlenkedő riporter kérdésére, miszerint ezzel arra céloz, addig az ország nem is akart autópályákat, azt válaszolta: „Nem tudom, hogy akarta vagy sem. Gyakorlatilag nem tudta, hogy akar-e egy bizonyos fajtájú gyorsforgalmi utat”.

Aha. Értjük. Most már minden világos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro