// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
RMDSZ

Erről tárgyalt az RMDSZ Johannisszal

Szép dolog a pártok közötti konszenzus, de most már a többség és a kisebbség is politikai egyezséget kellene, hogy kössön.

Ma délben, Bukarestben találkozott Klaus Iohannis államelnökkel a Kelemen Hunor szövetségi elnök által vezetett RMDSZ-delegáció. 

A Szövetség egyetért a védelmi kiadások növelésével úgy, ahogyan azt az államelnök javasolta, ezért az RMDSZ támogatja és aláírja Klaus Iohannis erre vonatkozó tervezetét – áll az RMDSZ közleményében.

Ne játsszák ki a nacionalista kártyát

„Romániának társadalmi stabilitásra, kiszámíthatóságra van szüksége. Meggyőződésünk, hogy az ország, és minden állampolgár javát szolgálná, ha sikerülne politikai egyezséget kötni a többség és kisebbség között” – hangsúlyozta az államelnökkel tartott konzultáció után a szövetségi elnök. 
 
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ által javasolt megállapodásban elsősorban azt rögzítenék, hogy a nacionalista kártyát többé ne lehessen kijátszani a választási kampányokban és a napi politikai vitákban. 
 
Emellett a paktum előírná, hogy a már megszerzett kisebbség jogok nem csorbíthatóak, és a nemzeti közösségek identitásának megőrzését szavatoló további garanciák megteremtése a parlamenti politikai erők és a kisebbségek képviselői közötti párbeszéd révén történnek.

Több pénzt az oktatásra

Az RMDSZ elnöke javasolta a tanügyi rendszer költségvetésének növelését: az RMDSZ álláspontja szerint a GDP 6 százalékát kellene a tanügy finanszírozására fordítani annak érdekében, hogy növeljék a versenyképességet. 
 
Szintén az RMDSZ javaslata volt az egészségügyi rendszer költségvetésének növelése. Kelemen Hunor  azt
 
Az oktatás, az egészségügy, a nagy infrastrukturális beruházások, a mezőgazdaság és a kisebbségi jogok terén széleskörű politikai megegyezést és hosszú távú stratégiát sürgetett Kelemen Hunor tavalyi államfőjelölti kampányában is – hangsúlyozza a szervezet közleménye.
 
Fotó: presidency.ro

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro