// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
rivalizálás

Érik a PSD–AUR koalíció? Simionék állítólag támogatnák a szocdemek kormánybuktatását

Persze még így sem jön ki a matek, hacsak nem lesznek túl sokan árulók a kormánykoalícióból.

A PSD elnöke, Marcel Ciolacu mondogatja már egy ideje, hogy bizalmatlansági indítványt fognak benyújtani a Cîțu-kormány ellen, de eddig azt is mondta, hogy ezt majd csak a PNL tisztújító közgyűlése után fogják megtenni, nem akarnak ugyanis beleavatkozni a rivális párt belső harcaiba. Ám most meggondolta magát, valószínűleg a saját párttársai nyomására, akik szerint sietni kell, nehogy a Florin Cîțu amerikai botránya körüli hullámok végképp elcsituljanak. Ciolacu tehát bejelentette, hogy a legújabb terveik szerint már a parlamenti ülésszak elején, még a szeptember 25-ikén esedékes PNL-kongresszus előtt be akarják nyújtani az indítványukat. Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy azt is bejelentette: az AUR-ban partnerre találtak. Vagyis George Simion frissen drogbotrányba keveredett alakulata kész támogatni a bizalmatlansági indítványt. Csakhogy ez még így is kevés, a PSD-nek ugyanis 157 embere van (110 képviselő és 47 szenátor), az AUR-nak pedig 44 (31 képviselő és 13 szenátor), ez összesen 201 szavazatot jelent a kormánybuktatás mellett. Ha ehhez kapnak is még párat innen-onnan, akkor is hibádzik még 28–30 szavazat, ahhoz, hogy át tudják verni a bizalmatlansági indítványt. Így hacsak nem válnak túl sokan árulóvá a mostani kormánykoalícióból, ez a próbálkozás már eleve kudarcra van ítélve. Bár az is igaz, hogy a román politika olyan, mint a nők: még senkinek sem sikerült kiismernie. Ki tudja, milyen váratlan csodákat tartogat ez a szavazás…

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro