Drakula gróf legenda. Az erdélyi farkasgyerek viszont nem az. És Erdélyben írtak róla először.
Ki ne ismerné Rudyard Kipling világhírű regényét, A dzsungel könyvét? Vagy E. R. Burroughs Tarzan-regényeit? Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a mesék igaz történeten alapulnak. A vadonban, állatok által felnevelt gyerekek történetei itt-ott felbukkannak a krónikákban.
És itt jön a képbe Erdély. Mégpedig világelső minőségben.
ahol egy farkasgyerek életét dokumentálták (legalábbis a román sajtó szerint - a szerk.). Michael Wagner osztrák kutató 1781-ben írta meg annak a 20 éves fiatalembernek a történetét, akire akkoriban talált rá egy brassói polgár a környékbeli erdőben. A brassói Maugli nem tudott beszélni, leveleket, gyümölcsöket és nyers húst evett, sokkal fejlettebb izomzattal rendelkezett, mint egy átlagember, testét hosszú szőr borította, ujjai, karmai is hosszabbak voltak. A leírás szerint soha nem tanult meg emberként viselkedni, viszont a nők láttán ösztönösen „reagált”, bár nem volt fogalma arról, mi a szerelem.
Nos, régi a történet, talán igaz, talán nem. Viszont kétszázegynéhány évvel később,
az erdőben, ezúttal Fogaras környékén. Traian Căldărar (vagy „a kis Maugli”, ahogy megtalálói nevezték) Lengyelországban született, ahol szülei éppen koldultak. Hogyan került onnan Fogaras környékére, rejtély. Egy pásztor talált rá a négyéves gyerekre, egy kartondobozban. A vad fiú meztelen volt, tele sebekkel, és artikulálatlan hangokon kívül más kommunikációra nem volt képes. Traian a fogarasi Havasi Gyopár Gyermekotthonba került, ahol sikerrel integrálódott a közösségbe. Megtanult beszélni, írni, olvasni. Ma 17 éves, és líceumba jár.
Tehát a farkasgyerek legendája nem is annyira legenda, bár hála istennek ritka. Orvosi, lélektani berkekben is komolyan veszik a tünetegyüttest.
beilleszkedési és más kommunikációs zavarokkal küszködnek. Ana Maria Rușizan pszichológus szerint a páciens közösségi integrációs esélyei annál jobbak, minél fiatalabb és minél kevesebb időt töltött a vadonban. Traian Căldărar esete ezek szerint szerencsésnek nevezhető.
Nem csak vámpírok otthona tehát Transzilvánia. Hanem farkasgyerekeké is. Sajnos, az utóbbi történet nem mese. És inkább szomorú, mint izgalmas.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.