Ennyien ünnepelték Románia szülinapját

Esős-viharos napnak indult idén december 1., Románia nemzeti ünnepe Kolozsváron. Az eső délre, a hivatalos ünnepség kezdetére elállt, és többezer ember nyomult a román színház és az ortodox katedrális közé, illetve végig a Deák Ferenc utcán. Az ezeket keresztező fő útvonalakat lezárták az autós forgalom elől.

Az erős szél viszont áldozatokat szedett.

Az esernyők ma nagyon renitens, sőt irredenta kedvükben voltak.

Nem a mise, a koszorúzás vagy a politikusok beszédei vonzottak ennyi embert a térre, hanem a román állam fegyveres manifesztációja. A katonaság, erőszakszervezetek és titkosszolgálatok egységeinek felvonulását várták repeső szívvel.

Nem is lehetett közel menni az államiság koszorúzásban dobogó szívcsakrájához, mert rögtön öt harcias nagymama állta az ember útját. Elhasznált idegekkel, de annál nagyobb hévvel álltak ellen bárkinek, aki eléjük guggolt volna fotózni. Legalább húsz ember azonnal értesült a nemzetért, a hazáért és az unokáikért vállalat irdatlan nagy áldozatról, miszerint ők már másfél órája odagyökereztek, hogy említett unokák az utolsó csavart is full HD-ben lássák a felvonuló harckocsikon.

Melyekről hozzáértőbb kollégáim megállapították, hogy a '60-'70-es években élhették a fénykorukat. A katonák bátran mutogatták is bárkinek, fotózkodtak a gyerekekkel, a tíz év alattiakat nagyjából mind fel is tette az apukájuk a járművekre. És senkit sem zavart, hogy ezek a monstrumok álltukban is elképesztő füstöt nyomtak ki magukból.

A harc- és rendőrkocsisimogató a Deák Ferenc utcán húzódott. Abban a bő másfél órában, míg a katonák várták, hogy elinduljanak parádézni, egyikük petróleummal (vagy ahhoz bűzben nagyon hasonló anyaggal) kente feketére a kerekeket.

Ezek a gondatlan szülők nem biztosítottak helyet gyerekeiknek az első sorban, inkább falhoz állították őket a román színház bejárata mellett. 

A szervek felvették végre a ritmust, és negyedórás erőltetett menetben hágtak fel az nemzeti ünnep csúcspontjára. Kivéve a helyi rendőröket, mert nekik nem sikerült tökéletesen felvenniük a ritmust, amint az a fenti videón látható.

A nemzeti büszkeség hatóságilag fokozott érzését a főtéri vásárban vezették le az ünneplők. A vásárban ma két „hagyományos román termék” volt a legnépszerűbb: a kürtőskalács és a pár éve már román nemzeti színekben is dívó kokárda.

Van, aki nem szorul rá az uncsi kokárdára vagy sálra ahhoz, hogy világgá pironkodja, milyen érzés fűti őt ma.

Ez a mozgássérült bácsi nem elégedett meg a színekkel, ügyes kis járművéből hazafias nótákat sugárzott.

Dizájnos mészárszék standja ellensúlyozta a vásári édességdömpinget. Fúziós konyhát visznek: a bajorkolbászt hazai savanyúsággal mérik magyarnapos, azaz aranyáron.

Mellettük elkészült a korcsolyapálya is, csak az évszak nem készült még el hozzá. De estig még beüthet a tél.

Hogy akkor mégis minek örülnek ennyire a gyerekek?

Annak, hogy a főtéri jászolban a szent család mégsem olyan csóró, mint ahogy hittanórán tanultuk.

Az összeköttetések napjainkban is fontosak, néhány utolsó simítás van még hátra az esti díszkivilágításhoz.

A tűzijátékot ugyan lefújta a kolozsvári városvezetés a Colectiv-tragédiára hivatkozva, de fényjátékban nem lesz hiány.

A nappali és az esti hivatalos ünnepség között is folytatódott a köztéri nemzeti műsor. A bácsit még jóval a hatósági parádé levonulása után is feszítette belülről valami, és hangosan engedte ki. Ezek az őseink, és nekünk iszonyúan büszkék kell lennünk rájuk, harsogta az Avram Iancu-szobor előtt attól függetlenül, hogy ki volt a közönsége: pár hazaigyekvő ünneplő, vagy csak maguk a koszorúk.