// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Ennyi SRI-paktum van még érvényben Romániában

// HIRDETÉS

Egy kicsit soknak tűnik.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 1990 óta összesen 565 megállapodást kötött különböző állami intézményekkel, ezek közül jelenleg 337 van érvényben – jelentette ki Claudiu Manda, a parlament SRI tevékenységét megfigyelő bizottságának elnöke azt követően, hogy csütörtökön maratoni, nyolcórás szeánsz keretében hallgatták meg a SRI igazgatóját, Eduard Hellviget.

A bizottság az összes megállapodás szövegét bekérte, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít az igazságügyi intézményekkel aláírt titkos paktumokra. Mint kiderült, a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal (CSM), az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal (DNA), a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztállyal (DIICOT), a legfőbb ügyészséggel illetve más igazságügyi szervekkel összesen 18 megállapodást írt alá. Ezek közül kettő olyan van, amely titkos, és a terrorfenyegetés elleni fellépésre vonatkozik.

Mint ismeretes, a SRI és az igazságügyi intézmények közötti titkos paktumok ügye a kormány egyik vesszőparipája, mivel azt állítják: azok révén a hírszerzés összefonódott az ügyészségekkel, irányítása alá vonta őket, és egyfajta „párhuzamos államot” létrehozva koholt vádak alapján levadássza azokat a politikusokat és üzletembereket, akik nem engedelmeskednek neki.

Manda szerint egyébként Hellvig azt is elmondta, hogy az erőszakba fulladt augusztus 10-i kormányellenes tüntetés előtt a SRI jelezte az illetékes intézményeknek, hogy a megmozdulás erőszakba torkollhat. Ezekről Carmen Dan belügyminiszter korábban azt mondta: általános jellegűek voltak, és nem utaltak arra, hogy rendészeti szempontból válságos helyzet alakulhat ki.

A bizottság arra is fényt akar deríteni, hogy a tüntetést a kormány megdöntését akaró külföldi erők finanszírozták, ahogy azt a nagyobbik kormánypárt, a PSD állítja. Manda szerint ugyanakkor a SRI nem rendelkezik ilyen információkkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro