Huszonöt évet kellett várni az új emléktáblára, mert a településen ellenérzéseket kelt Kölcsey kultuszának ápolása.
Újra kikerült a 25 évvel ezelőtt avatott emléktábla a Szatmár megyei Sződemeteren annak a kúriának a falára, amelyben 225 évvel ezelőtt Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője született – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Muzsnay Árpád, a Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) partiumi alelnöke, a Kölcsey-kultusz Szatmár megyei ápolója.
Muzsnay Árpád felidézte, hogy az emléktáblát 25 évvel ezelőtt a román és a magyar kulturális minisztérium állította a fehérgyarmati Kölcsey Társasággal közösen, ám néhány héttel később eltűnt az épület faláról. A szatmárnémeti Kölcsey Kör és az EMKE
A EMKE-alelnök elmondta, hogy az épület 1990-ben az ortodox egyház lelkészi hivatalának adott otthont, jelenleg pedig a jogaiba visszatérő görög-katolikus egyház parókiája működik benne. Megjegyezte, a településen arra hivatkozva keltettek ellenérzéseket az emléktáblával szemben, hogy a magyarok vissza akarják venni a kúriát, és múzeumot akarnak létesíteni benne. Hozzátette, negyedszázadba telt, míg sikerült lecsillapítani az indulatokat, és meg tudtak egyezni a görög-katolikus egyház tanácsával a tábla újbóli kihelyezéséről.
Muzsnay Árpád szerint lenne lehetőség arra, hogy emlékházzá alakítsák Kölcsey szülőházát, ehhez azonban új parókiát kellene építeni a görög-katolikus egyház számára, amely annak idején vélhetően megvásárolta a kúriát. Hozzátette, hogy az évforduló alkalmából szervezett pénteki sződemeteri ünnepségre meghívta Adrian Ștefet, a Szatmár Megyei Tanács elnökét, és Seszták Oszkárt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét, mert úgy gondolja, hogy
Az évforduló alkalmából szervezett Kölcsey-ünnepség csütörtökön Szatmárnémetiben kezdődött, majd a délután folyamán Nagykárolyban folytatódik. A Kölcsey időszerűsége című irodalmi konferencia programjában neves magyarországi és erdélyi irodalomtörténészek, történészek előadása szerepel.
Muzsnay Árpád hangsúlyozta, hogy Kölcsey a 21. század Európájában is időszerű. „Azok az eszmék amelyeket ő hirdetett, az a becsületesség, amely az ő hozzáállását jellemezte, az az őszinte politikai magatartás, amit ő képviselt, példa kell hogy legyen minden politikus, és minden értelmiségi számára” – fogalmazott Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi alelnöke.
Fotó: Friss Újság
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.