Ilyen körülmények közt nem csoda, hogy sokan itt akarják hagyni a mioritikus csodahazát.
Gabriel Bota kolozsvári író. A kincses város egyik nagy könyvfesztiváljának (Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál) szervezője. Hasznos tagja a közösségnek.
A múlt hétvégén ez az író el akart menni valahova feleségével és kislányával, ám az autókijárót egy taxi állta el. Sofőr sehol. Aztán amikor az író felkérte a visszaérkező taxist, hogy álljon már el a kapu elől, hiszen van hely az utcán meg parkoló is a közelben, az illető káromkodni kezdett, hogy ő ott parkol, ahol akar, majd odasétált az író autójához és amikor az kiszállt, istenesen megcsapta. Aztán beült az autójába és elhajtott.
Az író felhívta a 112-es sürgősségi számot, de közölték, ilyen esetben nem küldenek járőrt, esetleg egy rohammentőt. Ha feljelentést akar tenni, menjen a rendőrségre. Az író felhívta egy rendőr barátját is. Kiderült, hogy Kolozsvár központjában egyetlen darab járőrkocsi végezte a dolgát (péntek, kora délután), amely kábé egy óra múlva érkezhet a helyszínre.
Oké, következő lépés. Az író felhívta a taxitársaságot, amelynek jele a szekrény autóján virított. Udvariasan elküldték a fenébe. (Utóbb a taxitársaság bocsánatot kért a történtekért.)
Oké, következő lépés. Az író elment az egyik sebészeti sürgősségre, ahonnan jó két órás várakozás után átirányították a központi sürgősségre, mivel ez nem az ő kompetenciájuk. (Az író elmondása szerint a sofőr eltörte az állkapcsát.) A központi sürgősségen további három órát kellett várnia.
Hétfőn az illetékes hatóságok végre akcióba lendültek. A taxisofőr kapott két büntetést: 500 lej botrányos viselkedésért, 290 lej és két büntetőpont tilosban parkolásért. Továbbá bűnügyi eljárás indult ellene, melynek során kihallgatták. Állítása szerint ő csak pár percre megállt a zsúfolt utcán, mert virágot akart venni a feleségének. Nem vette észre a kaput, sietett. Amikor visszatért, egy úr dudált rá egy autóból és persze azonnal szidni kezdte ocsmányul. A maga részéről azonnal bocsánatot kért, továbbá felszólította a mocskos szájú urat, hogy ne káromkodjon. Erre az úr kiugrott az autóból és belelökte egy élősövénybe. Erre már ő sem tehetett egyebet: védekezett. Adott az agresszív úrnak egy pofont. Aztán elment, mert nem akarta, hogy eldurvuljon a dolog.
Hát így. Az író első felindulásában kijelentette, elege van, elhagyja ezt a „szar országot”. Most törvényes úton igyekszik érvényt szerezni jogainak.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...