// 2024. október 4., péntek // Ferenc
csempészet

Elképesztő mennyiségű dohányt akart becsempészni az országba egy kamionos

A petei határrendészek azonban résen voltak.

Nem kispályázott az a kamionos, akit a petei határátkelőnél sikerült lekapcsolniuk a határrendészeknek: teherautójába rejtve egy tonna dohányt próbált becsempészni az országba.

Pedig a csempészek igyekeztek kreatívan megoldani a dolgot: az árut folyékony mosószeres dobozok közé rejtették.

A 27 éves, Suceava megyei sofőr a határrendészet csütörtöki közleménye szerint szerdán jelentkezett belépésre, a fuvarlevél szerint mosószert és ruhabalzsamot szállított.

A jármű tüzetes átvizsgálása során aztán öt raklapnyi dohányt is találtak, amely egyrészt mérsékelten alkalmas ruhatisztításra, másrészt a sofőr semmilyen eredetigazolást nem tudott mellékelni hozzá.

Mint kiderült, a teherautó 1012 kilogrammnyi dohányt szállított, amelynek értéke 868 000 lej (184 000 euró). Az árut elkobozták, a teherautót pedig lefoglalták.

A sofőr ellen zárjegy nélküli jövedéki termék birtoklása miatt indult eljárás, és persze 24 órára őrizetbe vették.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro