// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Elhunyt Jánosházy György

// HIRDETÉS

A neves költőt, műfordítót és kritikust életének 93. évében érte a halál.

Jánosházy György 1922. június 20-án született Kolozsváron. Az unitárius kollégium elvégzése (1942) után a Bolyai Tudományegyetemen jogtudományi, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán rendezői oklevelet szerzett. Szerkesztője volt egyebek mellett az Erdély, az Igazság, a Művészet és a Korunk című lapoknak, a kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként is dolgozott 1949 és 1958 között.

1969-től 1990-ig a marosvásárhelyi Igaz Szó című folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, majd 1991-ig ugyanezt a funkciót töltötte be az Igaz Szó utódánál, a Látónál.

Markó Béla, a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke csütörtökön az MTI-hez eljuttatott nekrológjában kifejtette: Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított a közéletben. Sok műfajú alkotó volt, de akár költőként, akár román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, akár irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, biztos értékítélet jellemezte.

Első kötete, az 1947-es Az őrült nagyúr után sokáig nem jelentkezett verssel, az 1989-es rendszerváltozás után viszont ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat, közben több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro